A vallásközi párbeszédről rendezett találkozót az Európai Néppárt

A vallásközi párbeszédről rendezett találkozót az Európai Néppárt csütörtökön, a belgiumi St. Charbel apátságban.

A megbeszélésen, amelyet 22. alkalommal hívtak össze. Felszólalt Miguel Ángel Ayuso Guixot vallásközi párbeszédért felelős vatikáni bíboros, Sejk Abdel Menim Fuad, az Al-Azhar nagyimámjának vallásközi megbízottja, Manuel Barríos Prieto, az európai katolikus püspökkari szervezet főtitkára, valamint számos politikai és vallási vezető Európából és az arab világból.

A konferencia témája az emberi testvériségről szóló békenyilatkozata volt, amelyet Ferenc pápa és Ahmád et-Tajjeb nagyimám februárban írt alá.

A néppárt vallásközi párbeszéd munkacsoportjának magyar társelnöke az MTI-nek történelmi jelentőségűnek nevezte a dokumentumot.

Míg a vallásközi párbeszéd támogatása több mint két évtizede az Európai Néppárt identitásának szerves része, a témát egyetlen más politikai erő sem képviseli Európában. Az Európai Néppárt párbeszéd-konferenciái jó lehetőséget kínálnak az európai döntéshozóknak, vallási vezetőknek és szakértőknek hogy meghallgassák egymást és tapasztalataikat megosszák egymással. Az európai és a globális politikában számos probléma létezik, amelyeket csak széles körű együttműködés útján lehet megoldani – mondta Hölvényi György.

„A két vallási vezető közös felhívását a világ iránti felelőssége motiválta. A tömeges migrációval és terrorizmussal, vallásháborúkkal sújtott globális helyzetben ez a két vezető a békéről és a testvériségről üzent a világnak. Az uniós intézmények szekuláris világában nagyon fontos az, hogy a politikai döntéshozók tisztában legyenek az egyház szerepével, és felismerjék a vallások béketeremtő erejét” – közölte a Fidesz képviselője.

Tóth Edina, a Fidesz európai parlamenti képviselő és az Arab-félsziget delegáció tagja szerint a nyilatkozat nemcsak hitbéli és vallási alaptételeket fogalmaz meg, hanem olyan alapvető értékeket erősít meg, mint a család szentségének, a nők és gyerekek jogainak védelme.

„A vallásközi konferencia kardinális jelentőségű a vallások közötti párbeszéd előmozdítása érdekében” – tette hozzá.