A világ legöregebb fái

Nehéz elhinni, hogy vannak olyan fák, melyekre a természet körforgása egyáltalán nem hatott ki és bármi történt a történelem során, ők mindent túléltek.

A világ legöregebb fái közt, ráadásul, nem egy rekorder is található, hiszen nem csupán korukkal „büszkélkedhetnek”, hanem az övék a legvastagabb vagy épp a legnagyobb törzsátmérővel rendelkező cím is.

Valószínűleg, a californiai Hyperion mellett mindegyikük eltörpül, ugyanis a 115 méter magas fa ágain már kész erdő nőtte ki magát, a brit nagy tölgy pedig magjaival már kész erdőt hozott létre a szigetországban.

Ezek a matuzsálemek már az időszámítás előtt gyökeretvertek és úgy tűnik, továbbra is jól tartják magukat a világ legöregebb fái. >>>

3.helyHarmadik helyen…

Tule-i fa, Mexikó

Santa Mariea del Tule egyik templomkertjében csodálhatjuk meg ezt a 35 méter magas fát, ami a világ legvastagabb törzse is egyben: közel 12 méteres átmérővel rendelkezik. Kora körülbelül 1400-1600 év körül mozoghat, egy helyi legenda szerint Ehecatl az azték szél isten ültette 1400 évvel ezelőtt. A fa lombkoronája pedig akkora, hogy akár egy amerikai ház is elbújhatna benne.

Második helyen…

Hyperion, Kalifornia, USA

2.helyA világ legmagasabb élőlénye ez a vörösfenyő a maga 115 méteres magasságával. Ez pontosan 38 emeletet jelent, ami egy fához képest szép magasság. Ehhez képest meglepő, hogy csak 2006 augusztusában fedezték fel a Redwood Nemzeti Parkban. Méreteit tekintve pedig még hatalmasabbá teszi a tény, hogy ágain normális méretű fenyők nőlnek már. Korát azonban a mai napig nem sikerült megállapítani.

Első helyen…

A matuzsálem, Kalifornia, USA – A világ legöregebb fája (fenti kép)

A bibliai névvel ellátott fenyőféle a világ legöregebb élő organizmusa, hiszen már 4842 éve növekszik és még mindig nem adta meg magát a természet rendjének. Nem ez a világ legmagasabb fája, hiszen csupán 700 év alatt nő három métert, ám az biztos, hogy a világ összes eddigi fáján túltett már korban és valószínűleg ez így is marad még sokáig.

Forrás: kiskegyed.hu