Alkotmányellenes a román közigazgatási kódex

Sérti a román alaptörvényt a parlament nyári rendkívüli ülésszakán megszavazott, a kisebbségi anyanyelvhasználatról is rendelkező új közigazgatási törvénykönyv – állapította meg kedden a román alkotmánybíróság.

A 230 oldalas, 650 törvénycikkből álló, a központi és helyi közigazgatás működését, a köztisztviselők jogállását, a közvagyon kezelését és közszolgáltatások megszervezését egységes keretbe foglaló közigazgatási kódexet a szociálliberális kormánytöbbség és az RMDSZ szavazataival a parlament júliusi rendkívüli ülésszakában fogadta el a bukaresti képviselőház.

A jogszabály ellen a jobboldali államfő, illetve a jobbközép ellenzék emelt alkotmányossági óvást. Egyebek mellett az önkormányzati elöljáróknak előirányzott speciális nyugdíjakat kifogásolták, ugyanakkor a 17 éve hatályos és az újonnan bevezetendő kisebbségi nyelvhasználati jogokat is támadták.

A kódex a közterületek többnyelvű feliratozásában, a hatóságokkal folytatott anyanyelvű kommunikációban és a kisebbségi jogok megengedő értelmezésében is a magyar közösség számára fontos
pontosításokat tartalmaz.

A taláros testület szerint sérült a kétkamarás parlament alkotmányos elve, vagyis a képviselőház olyan fontos változtatásokat épített a jogszabályba, amelyeket a tervezetről korábban szavazó szenátusnak nem volt alkalma megvitatni – tudatta az Agerpres hírügynökség.

Az alkotmánybíróság többszöri halasztás után hozta meg döntését. A testület keddi határozatát ismertető első beszámolókból nem derült ki: hogy a taláros testület helyt adott-e a magyarság jogait elvitató óvásoknak is, vagy csak procedurális hibák miatt minősítette alkotmánysértőnek a jogszabályt.

Az új közigazgatási kódexbe foglalt kisebbségvédelmi előírások egyelőre nem léphetnek hatályba. A tervezet visszatér a parlamentbe, amely várhatóan – az alkotmánybíróság később megjelenő indoklásának függvényében – fogja kiigazítani a jogszabályt.