Árkokkal és szögesdrótokkal erősítették meg a szakadár kelet-ukrajnai területekkel határos orosz régió védelmét

Árkokkal és szögesdrótokkal erősítették meg az oroszországi Rosztovi terület és a szakadárok által ellenőrzött kelet-ukrajnai területek határszakaszát a fegyver-és lőszercsempészet ellen védekezve – közölte szerdai számában a Vedomosztyi című orosz napilap.

Andrej Tyimofejev, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat alá tartozó határőrség regionális igazgatóságának szóvivője az újságnak elmondta, hogy körülbelül 100 kilométer hosszan ástak árkokat és több mint 40 kilométer hosszúságban állítottak fel drótakadályt. Hozzátette, hogy falnak, vagy folyamatos ároknak a védelmi létesítmények összességét nem lehet nevezni, csupán egyes szakaszokon, ahol fennáll a veszélye gépkocsik, vagy emberek behatolásának, azokat látják el akadályokkal. Van, ahol 10, másutt csak 1 kilométeres a védelmi létesítmény.
Az orosz határőrségi szóvivő szerint ugyanakkor a közeljövő feladata a hátárvédelem megszigorítása, ugyanis az év eleje óta öt alkalommal kellett fegyvert használniuk az orosz határőröknek a behatolók ellen.
A lenta.ru hírportál közlése szerint az orosz határőrök idén már több mint 60 alkalommal akadályozták meg fegyverek-és lőszerek becsempészését Oroszországba, és több mint 130 határsértőt fogtak el.
Oroszország és Ukrajna közös határa 660 kilométer hosszú, beleértve a tengeri szakaszt is. Az ukrán határőrség közlése szerint ebből 409 kilométert nem tartanak ellenőrzésük alatt.
A Vedomosztyi emlékeztetett rá, az ukrán kormány tavaly szeptemberben jelentette be a Fal (Európai sánc) nevű határvédelmi vonal megépítésének tervét Ukrajna és Oroszország határán. Előbb betonból készültek azt felhúzni, de az költségesnek bizonyult, így úgy döntöttek, hogy harckocsik elleni árkokat ásnak ki és megerősítik a határátkelőket.
Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfő a múlt vasárnap közölte, hogy 2018-ig megépítik a létesítményt.
„Az árokásási politika mindkét oldalról kilátástalan és inkább akadályozza a konfliktus teljes rendezését, minthogy biztonságot teremtene” – fejtette ki Alekszej Csesznakov, az orosz Politikai Konjunktúra Központ vezetője a Vedomosztyinak.