Az EP elfogadta a nemzetközi szállítást végző járművezetők kiküldetésére vonatkozó új szabályokat

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén csütörtökön elfogadta, és ezzel a kihirdetésüket követően nem sokkal érvénybe lépnek az uniós közúti szállítási ágazat reformját célzó, a járművezetők munkakörülményeire, a nemzetközi szállítást végző járművezetők kiküldetésére vonatkozó új szabályok – közölte az uniós parlament csütörtökön.

    A mobilitási csomag néven ismert új szabályozás célja, hogy felszámolja a versenytorzító jelenségeket a közúti szállítási ágazatban, javítsa a gépjárművezetők szociális és munkakörülményeit.

A csomag számos szabályt egyértelműsít, ezzel is segíti, hogy a jövőben a tagállamok egyformán alkalmazzák az uniós előírásokat. Módosulnak a kiküldetésre, a vezetési és pihenőidőre, valamint a kabotázsra, egy adott tagállamban nem honos fuvarozók alkalmi áruszállítására vonatkozó szabályok.

A fuvarozó cégeknek úgy kell megszervezniük a nemzetközi áruszállításban a járművezetők munkáját, hogy a sofőrök három vagy négy hetente haza tudjanak menni. Nem lehet a vezetőfülkében tölteni a kötelezően előírt heti rendes pihenőidőt, a munkáltatónak gondoskodnia kell a megfelelő szállásról a pihenéshez.

A határátlépést rögzíteni fogják a járművek tachográfjai, így ellenőrizhető lesz, hogy egy ország területén belül ugyanazon járművel végzett két kabotázsművelet között betartották-e a kötelező négy napos várakozási időt. Ez azt biztosítja, hogy ne legyen mód a kabotázs szabályait alkalmazva rendszerszerűen fuvarozni egy adott országban.

A gépjárműveknek legalább nyolc hetente vissza kell térniük a cég központi telephelyére. Megszűnnek a járművezetők díjazásában tapasztalt korábbi méltánytalanságok, a jelentős eltérések. Végezetül egyértelműen kiküldési helyzetnek minősül a kabotázs és a nemzetközi áruszállítás. Kivételt képez ez alól, ha a jármű be- vagy kirakodás nélkül halad át egy országon, és ha csak két ország között végez szállítást, még ha közben kétszer meg is áll be- vagy kirakodás céljából.
    

Deli Andor fideszes EP-képviselő az MTI-nek nyilatkozva a mobilitási csomag elfogadását rövidlátó és ésszerűtlen döntésnek nevezte. Véleménye szerint a jóváhagyott jogszabályok bürokratikus többletterhet rónak a közép- és kelet-európai fuvarozási vállalatokra, ami csökkenti versenyképességüket. Ennek haszonélvezői az unión kívüli országok fuvarozói lehetnek.

„A nyugati tagállamok kezdetektől fogva az általuk már alkalmazott piacvédő intézkedéseket kívánták uniós jogszabályi szintre emelni, a közép- és kelet-európai versenytársak visszaszorítása” – fogalmazott.

A koronavírus-járvány megmutatta Európa sebezhetőségét. A mobilitási csomag pedig még tovább fogja növelni a kiszolgáltatottságot annak ellenére, hogy a válság rámutatott az uniós közúti fuvarozók fontos szerepére az ellátási láncban – emelte ki.

 „Sajnos egyesek sosem tanulnak a hibáikból, a mai szavazás ennek az ékes bizonyítéka” – tette hozzá a néppárti képviselő.

 Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, az uniós parlament közlekedési szakbizottságának alelnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta, a szabályzat elfogadásával mesterséges törésvonal jött létre az unió egységes belső piacán. Teljesíthetetlen adminisztratív terhek és a klímacéloknak teljesen ellentmondó szabályozás lép érvénybe.

„A sofőrök szociális helyzetét és munkakörülményeit rendezni kell, de nem olyan módon, hogy protekcionista intézkedéssekkel kiszorulnak a fuvarozási piacról” – fogalmazott.

A szocialista képviselő elmondta, mivel a benyújtott jogszabályi módosításokat az EP parlamenti többsége nem fogadta el, „a magyar érdeket is képviselve”, a kelet-közép európai képviselőket összefogva a csomag elfogadása ellen szavazott.