Azonosították Alaszka rég elfeledett II. világháborús internálótáborát

Kutatók egy csoportja nemrég bejelentette, hogy rábukkant Alaszka egyetlen, japán-amerikaiak fogva tartására létesített internálótáborának helyszínére. A hosszú időre feledésbe merült létesítmény egy anchorage-i katonai bázison épült a második világháború kezdetén – olvasható a History.com oldalon.

Az alaszkai Juneau lakói harminc éven át kevés emberrel találkozhattak gyakrabban Tanaka Sonoszukénál. Az alaszkai fővárosba 1907-ben érkező férfi kávézóként is működő kifőzdéjében a hét minden napján napi 24 órában szolgálta ki az éhes bányászokat, dokkmunkásokat és halászokat. Tanaka élete 1941 végén azonban gyökeresen megváltozott.

Pearl Harbor megtámadásának másnapján, december 8-án az USA hadat üzent Japánnak, az amerikai társadalmon pedig úrrá lett a félelem, sokan ugyanis a nyugati parti városok elleni támadástól tartottak. Tanakát ebben a helyzetben semmi sem menthette meg, annak ellenére, hogy több évtizeden át etette a helyi munkásokat, számos lakossal került szoros barátságba, és ingyen étkezést biztosított a nagy gazdasági válság alatt sztrájkoló dokkmunkásoknak. Néhány órával azután, hogy Roosevelt elnök bejelentette a hadiállapot beálltát, FBI-ügynökök jelentek meg Tanaka otthonában, és őrizetbe vették a férfit.

„Lehet, hogy egy ideig nem leszek otthon” – mondta a 60 éves étteremtulajdonos feleségének és a négy gyerekének, mielőtt elvitték volna. A család ekkor még nem tudta, Tanaka mennyire fájdalmasan igazat szólt. A férfi egyike volt azon 15 japán, valamint 2 német állampolgárnak, akiket több hónapra az anchorage-i Fort Richardsonba (Richardson-erőd) zártak, mielőtt az országban számos helyszínen elhelyezett internálótáborokban szórták volna szét őket. 1942 áprilisában a Tanaka családot a kávézó bezárásra kényszerítették, majd egy Seattle városán kívüli vásártéren felállított fogolytáborba internálták. A családfő csak 1944-ben, az idahói Minidoka internálótáborának szögesdrótja mögött láthatta újra feleségét és gyermekeit. A háború után Tanaka visszatért Juneau-ba, és újranyitotta éttermét.

Bár az amerikai történelem ezen sötét fejezetét a mintegy 110-120 ezer internált és családja sohasem felejtette el, Fort Richardson sebtében felhúzott internálótábora hosszú időre a feledés homályába merült, mígnem egy kutató nemrég rátalált a láger létezéséről tanúskodó bizonyítékokra. Morgan Blanchard régész épp a ma Joint Base Elmendorf-Richardson néven ismert katonai bázistól nem messze folytatott kutatásokat, amikor egy 1944-es, Alaszka egyetlen internálótáborának helyszínét pontosan meghatározó, a létesítményről két fényképet is tartalmazó térképre bukkant. Az őrtornyoknak, valamint sarkvidéki körülmények között is használható sátraknak is helyt adó láger felépítése 1942 februárjában kezdődött, és négy hónappal később fejeződött be.