Börtönben az IMF elnöke

Szexuális erőszak gyanújával őrizetbe vették a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatóját vasárnap New Yorkban.

Az eset ugyan kiváltott egy kisebb és gyorsan múló nyugtalanságot a pénzpiacokon, de Franciaországot leszámítva főleg a nemzetközi pénzintézetnek sokkal tartozó országokban keltett igazán nagy visszhangot Dominique Strauss-Kahn letartóztatása. Egyesek szerint a hitelért cserébe a fejlődést, kibontakozást akadályozó fiskális pénzügypolitikát követelő nemzetközi pénzintézet szavahihetősége rendült most meg, mások attól félnek, veszélybe kerülhet a további hitelek folyósítása.

Az amerikai lapok szerint Strauss-Kahnt a John F. Kennedy nemzetközi repülőtéren, alig tíz perccel az Air France Párizsba induló járatának felszállása előtt állították fel első osztályú helyéről a New York-i nyomozók. Innen a Midtown South-i kapitányságra vitték, ahol Strauss-Kahn ügyvédet kért, és megtagadta a válaszokat a kihallgatók kérdéseire.

A nyomozók szerint az IMF vezetője, aki korábban francia pénzügyminiszter is volt, a Times Square-en található Sofitel luxushotelben megpróbált megerőszakolni egy 32 éves szobalányt. A New York-i rendőrség szóvivője szerint, akit az origo.hu internetes portál idéz beszámolójában, a szobalány belépett a napi 3000 dollárba kerülő lakosztályba, s az előszobában volt, amikor az IMF-vezér kilépett a fürdőből teljesen mezítelenül, és megpróbálta szexuálisan inzultálni. A nőnek végül sikerült kiszabadulnia, és kimenekülni a lakosztályból, miután szólt a hotel személyzetének, akik hívták a rendőröket. Mire azok kiértek, Strauss-Kahn már nem volt ott. Sietősen távozott, a nyomozók ugyanis megtalálták a szobában a mobiltelefonját, s a helyszíni szemle során DNS-mintát tartalmazó bizonyítékokat is lefoglaltak. A szóvivő szerint ezután visszatartották a párizsi járatot, és leszállították róla a gyanúsítottat. A szobalány, aki megvádolta Strauss-Kahnt, másnap a rendőrségen a támadójaként azonosította a férfit – jelentette az MTI.

A 62 éves közgazdászprofesszor ellen a nemi erőszak kísérlete mellett személyi szabadság korlátozása és szexuális bűncselekmény elkövetése miatt is vádat emeltek. Ügyvédje közölte, védence ártatlannak vallja magát. A New York állami törvények értelmében a szexuális bűncselekményekért 15-20 év börtönt is kiszabhatnak, a személyi szabadság korlátozásáért öt év börtön adható. Strauss-Kahnnak, mint az IMF fejének nem jár diplomáciai mentesség.

Strauss-Kahn 2007 novembere óta tölti be a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatói posztját. Hatalmi visszaélés gyanújával 2008-ban vizsgálat indult ellene egy magyar beosztottjával folytatott szerelmi viszonya miatt. A valutaalap vezető testülete az ügyben elrendelt vizsgálat megállapításaira hivatkozva három évvel ezelőtt tisztázta az IMF-vezetőt a hivatali befolyással való visszaélés, szexuális zaklatás és kivételezés gyanúja alól, és akkor úgy döntött, hogy továbbra is együtt kíván működni Strauss-Kahnnal.

A mostani ügy, kimenetelétől függetlenül várhatóan komoly következményekkel jár majd Franciaországban, ahol Strauss-Kahn baloldali jelöltként jó eséllyel hívhatta volna ki a jövő évi elnökválasztáson Nicolas Sarkozy francia elnököt. A közvélemény-kutatások szerint az IMF-vezér jóval kedveltebb volt Sarkozynél. Indulását hivatalosan még nem jelentette be, de nyáron mindenképpen döntést kell hoznia, akkor indulnak ugyanis majd az elnökjelöltről döntő előválasztások a francia szocialista párton belül.

Az IMF-vezér letartóztatása nyomán az euró árfolyama a távol-keleti tőzsdéken a dollárral szemben hat, a jennel szemben pedig négy heti mélypontra zuhant, mégsem ez okozta a legnagyobb riadalmat a világban. Dominique Strauss-Kahn francia elnöki ambíciói miatt a Nemzetközi Valutaalapnál 2012 tavaszáig akkor is le kellett volna játszódnia az utódlási folyamatnak, ha a szervezet vezérigazgatóját a hétvégén nem vették volna őrizetbe. A váltás valószínűleg arról szólt volna, hogy sikerül-e megvédeniük a visszaszoruló európai országoknak történelmi pozícióikat az alapon belül, írja az MTI. Strauss-Kahn korábban azzal váltott ki elismerést, hogy a globális pénzügyi válság idején segített rávenni a világ vezetőit: pumpáljanak dollármilliárdokat a gazdaságba. De a francia IMF-vezér elsősorban a bajba jutott európai gazdaságok (a magyar, az izlandi, a görög, az ír és a portugál) iránti elkötelezettsége – a kívülállók szerint elfogultsága – miatt vált ismertté. A helyzet egy csapásra megváltozhat, ha a szervezet élére nem európai vezérigazgató kerül.

Kárpátalja