ukran allampolgarsag 01

Csehországban tavaly négyszáz alkalommal kért ukrán állampolgár menedéket

Csehországban tavaly 1702 külföldi állampolgár kért menedéket, az utóbbi tíz évben ez a legmagasabb szám – írta a Právo című cseh napilap csütörtökön, a prágai belügyminisztérium adataira hivatkozva.

Legnagyobb számban – több mint 400 esetben – ukránok kértek menedéket Csehországban, akiket jelentősen lemaradva a grúzok és a kubaiak követnek. Cseh elemzők szerint az ukránok és a grúzok döntően az ottani katonai konfliktusok és a rossz gazdasági helyzet miatt kérnek menedéket, míg a kubaiak esetében elsősorban a rossz gazdasági helyzet és a korlátozott külföldi utazások a meghatározóak.

A cseh hatóságok tavaly 47 személynek nyújtottak menedéket, míg 117 személy meghatározott időre védelmet kapott. Több mint 1500 kérelmet pedig elutasítottak.

A lap szerint azonban sem a minisztérium sem a szakértők nem tartják ezt a helyzetet drámainak.

„A mi szempontunkból a növekedés nem jelentős, s ha megnézzük az elmúlt éveket, akkor sem beszélhetünk drámai változásról” – jegyezte meg a tavalyi statisztika margójára Magda Faltová, a Szövetség az Integrációért és a Migrációért igazgatója.

A Právo emlékeztet: a kilencvenes évek második felében évi átlagban 6-7 ezer személy kért menedéket Csehországban. A csúcsot a 2001-es év jelenti extrém nagyságú, több mint 18 000 menedékkérelemmel. Ezek a tendenciák a volt jugoszláviai háborúval függtek össze, a délszlávok számára aránylag könnyű volt beilleszkedni a cseh közegbe.

Az ezredforduló után évente mintegy 400-450 szíriai állampolgár is menedéket kért Csehországban, az utóbbi két-három évben azonban számuk évi 40-50-re csökkent.

A cseh hatóságok elemzése szerint Csehország nem célország sem a menekültek sem a gazdasági migránsok számára.

Ugyanakkor tény, hogy jelenleg Csehországban már több mint 550 ezer külföldi állampolgár él és dolgozik tartósan, az ukránok és a szlovákok száma már jócskán meghaladja a százezret. Több tízezer az oroszok és a vietnamiak száma is. Az utóbbi időben gyorsan emelkedik a románok száma, amely már a tavalyi év végén átlépte a húszezret. Ami a magyar állampolgárokat illeti, a prágai kimutatások szerint a tavalyi év végén számuk meghaladta a hatezret.