December 3. – A fogyatékos emberek világnapja

Az ENSZ december 3-át a Fogyatékos Emberek Világnapjává nyilvánította 1992-ben, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség vagy katasztrófa következtében fogyatékossá váltak problémáira.

Amikor az ember családjában baj történik, mely maradandó károsodással jár, sajnos nagyon nehéz utánajárni, megtudakolni, van-e segítség, hová lehet fordulni. Azt tapasztalom, sajnos az élet számos területén csak a szóbeszéd, ismeretségi körben történő tapasztalatcsere, beszélgetés segíti a rászorulókat problémájuk megoldásában, bár sokan inkább szégyellik, ami velük történt, nemigen osztják meg másokkal, és ez nem jó.

Annak ellenére, hogy sokat beszélnek az akadálymentesítésről – úgy tudom, már nem is lehetne enélkül középületet építeni – igen sokszor tapasztalom, hogy újonnan épített közintézményekben, fürdőkben még nem valósult ez meg. Nemrégiben jártam Cserkeszőlőn, ami a felújítás után csupa lépcső, az öltözők és a medencék megközelítése is ezeken keresztül történik. Igaz, van lift, de szerintem az építkezéseknél már kellett volna gondolni a mozgássérültekre és az idősebb korosztályra, hiszen ezen helyeket leginkább ők látogatják. A KÖKI bevásárlóközpontban, valamint a metrók igen nagy számú megállójában szinte lehetetlen közlekedni a mozgássérülteknek.

Pár éve részt vettem egy rendezvényen, ahol a mozgássérültek helyett kerekesszékbe lehetett ülni kipróbálni, hogyan is lehet közlekedni rámpán, villamos síneken, úttalan utakon – nagyon bajos, az biztos.

A Vakok és Gyengénlátók jónéhány évvel ezelőtt megalakították a Vakrepülők színházi társulatot, igen sok helyen megfordultak, színjátszó csoportjuk és az interaktív programjuk keretében sok-sok érdeklődő kipróbálhatta milyen is a nemlátók élete – mit mondjak, nagyon nehézkes. A városligeti Egészségligeti rendezvényen találkoztam velük először, a sátrukban bekötött szemmel különböző tárgyakat kellett felismerni, kirakosgatni, hangról, tapintásról megkülönböztetni, majd a Társulat fellépése következett – az élmény különleges, de egyben csodálatos volt.

Sok szülő panaszkodik, hogy fogyatékkal élő gyermeke, kikerülve 18 évesen a különböző képzési rendszerekből, teljesen magára marad a családjában, nincsenek foglalkoztatók, olyan számukra megoldható munkafolyamatok, mellyel ők is a társadalom hasznos tagjának érezhetnék magukat.