Donald Trump amerikai elnök menesztette Rex Tillerson külügyminisztert

Az amerikai elnök menesztette Rex Tillerson külügyminisztert, akinek posztjára Mike Pompeót, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) eddigi vezetőjét jelöli.

Donald Trump a Twitter közösségi portálon jelentette be döntését. „Mike Pompeo, a CIA igazgatója lesz az új külügyminiszter. Remek munkát fog végezni! Köszönet Rex Tillersonnak a szolgálatáért. Gina Haspel lesz a CIA új igazgatója, az első nő ezen a poszton. Mindenkinek gratulálok” – írta mikroblog-bejegyzésében az elnök.
Gina Haspelt tavaly nevezték ki a CIA igazgatóhelyettesévé.
Mind Pompeo, mind Haspel kinevezését, meghallgatás után, a szenátusnak kell jóváhagynia.
Amerikai sajtójelentések már hónapok óta szóltak arról, hogy Donald Trump szívesen látná Mike Pompeót a külügyminisztérium élén. Tavaly októberben, amikor kiszivárgott, hogy állítólag lehülyézte Trumpot, már távozni akart posztjáról, de Mike Pence alelnök közbenjárására mégis maradt.
A 65 éves Tillersonnak – aki korábban az Exxon Mobil olajcég vezetője volt és közigazgatási tapasztalat nélkül vette át a külügyminisztérium irányítását – többször is nyilvános nézeteltérései voltak Donald Trumppal kulcsfontosságú nemzetbiztonsági kérdésekben. Így például nem értett egyet az elnök álláspontjával az iráni atomalku, az Észak-Koreával folytatandó tárgyalások vagy a párizsi klímaegyezményből való amerikai kilépés ügyében.
A The Wall Street Journal a Fehér Ház egy névtelenséget kérő tisztségviselőjét idézve azt írta: Donald Trummp még az Észak-Koreával folytatandó tárgyalások előtt biztosítani akarta a cserét az amerikai diplomácia vezetésében. A The New York Times szerint Trumpot irritálta Tillerson testbeszéde is. A lap szerint ugyanis a külügyminiszter mindig forgatta a szemét, ha a megbeszéléseken valamiben nem értett egyet az elnökkel.
Tillerson a múlt héten afrikai körúton volt, és munkatársai szerint a hétvégén nem érezte jól magát, és ezért egy nappal előbb tért vissza Washingtonba. Hétfőn nyilatkozatban támogatta London Moszkvát okoló álláspontját egy Dél-Angliában élő volt orosz kettős ügynök megmérgezése ügyében. Az ideggázzal elkövetett mérgezés „nyilvánvalóan Oroszországból jött és bizonyosan meglesz rá a válasz” – fogalmazott Tillerson, miközben a Fehér Ház nem nyilvánult meg az ügyben.
Az új külügyminiszter-jelöltet, Mike Pompeót, Trump feltétlen híveként tartják számon Washingtonban. Mielőtt a CIA igazgatója lett, keményvonalas republikánus képviselő volt Kansas államból.