Egyházi felelősségvállalást sürgetett a vatikáni pedofíliaellenes bizottság

Az egyházban felelős pozíciót betöltő személyek felelősségvállalását, valamint a gyerekek megfelelő védelmét szorgalmazta a Ferenc pápa által a pedofília ellen létrehozott vatikáni bizottság.

A Vatikán honlapján (vatican.va) megjelent angol nyelvű dokumentum szerint a Sean O’Malley amerikai bíboros vezette pedofíliaellenes bizottság javaslatokat dolgozott ki az egyház tagjai által kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális visszaélések megelőzésére. A javaslatokat Ferenc pápának adták át.
A bizottság kétnapos vatikáni ülését összefoglaló dokumentum hangsúlyozza mindazoknak a felelősségvállalását, akik az egyházban gyerekekkel foglalkoznak, legyen szó papokról, szerzetesekről vagy laikusokról. A felelősségteljes magatartás biztosítására a bizottság „eljárásokat” dolgozott ki, amelyek megfelelő védelmet képesek biztosítani a gyermekek számára. A dokumentum külön hangsúlyt fektetett az egyházban magas pozíciót betöltők felelősségére a pedofíliával szembeni fellépésben. Seon O’Malley bíboros újságíróknak elmondta, hogy ez a püspökök személyes felelősségére utal az esetleges pedofíliaügyek elhallgatásában. 
Az egyházfő 2013 decemberében hozta létre a pedofíliaellenes vatikáni bizottságot, amelynek létszáma mostanra 17 főre emelkedett. A bizottságnak a világ különböző részeit képviselő egyházi és laikus tagjai is vannak. Közöttük szerepel Robert Oliver vatikáni ügyész, valamint az  ír Marie Collins és az angol Peter Saunders, akik  gyermekkorukban papok általi erőszak áldozatai voltak.