Egymillió dolgozó hiányzik Romániában a munkaerőpiacról

A kormánynak lehetővé kell tenni, hogy külföldiek is jöhessenek dolgozni Romániába, amennyiben ezt akarják – nyilatkozta Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter.

A DCNews.ro hírportálnak a miniszter elmondta: a munkaerőhiányt a kormányban is elemezték, és azt javasolta: töröljék azt a 2010-ben hozott rendelkezést, amely szerint a munkáltatók kötelesek átlagbért fizetni egy külföldről érkezett dolgozónak. A miniszter elmondta, akkor a Romániát keményen sújtó nemzetközi gazdasági válság hatására magas volt a munkanélküliség, indokolt volt a hazai munkaerő óvása, de azóta változott a helyzet. A miniszter szerint a privát szférában a munkáltatókra kell bízni a dolgozók bérének megállapítását a nem EU-tagállamból érkező külföldiek esetében is.

Az EU-n kívüli külföldi munkaerő alkalmazásának bátorítása céljából a miniszter minden olyan illeték eltörlésével egyetért, ami jelenleg a munkaerőköltséget terheli. „Szakítani kell a könyvelői szemlélettel, arra kell gondolni, hogy nem baj, ha kiesik 100 lej a költségvetésből, helyette érkezhet 300 lej” – mondta a miniszter. Rámutatott: a kormánynak lehetővé kell tenni, hogy külföldiek is jöhessenek dolgozni Romániába, amennyiben ezt akarják. „Hogy kínaiak-e vagy thaiföldiek-e, nem érdekel, a kormány köteles szakképzett munkaerőt biztosítani a munkáltatóknak” – mondta a tárcavezető.

Júniusban 4,5 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 404 ezerre becsülte a statisztikai intézet az állás nélküliek számát. Az elmúlt időszakban a vállalkozók a szakképzett munkaerő hiányára panaszkodtak, egyes cégek azért mondtak le a terjeszkedésről vagy egyéb fejlesztésekről, mert nem látták biztosítva az ehhez szükséges munkaerőt.

A román hatóságok az idén 4395 munkavállalói engedélyt bocsátottak ki a nem EU-tagállamból érkező külföldiek számára, ebből vietnami több mint 1500, török 560, nepáli 350. Jelenleg több mint 17 ezer EU-n kívüli külföldi munkavállaló dolgozik Romániában, közülük a legtöbb török (több mint 3600), kínai (2120), moldovai (1780). Legtöbben a vendéglátóiparban, hajóépítésben, nagybani ruhakereskedelemben és építőiparban dolgoznak.