Életbe lépett a vízummentes kishatárforgalmi egyezmény Oroszország és Lengyelország között

Életbe lépett pénteken a vízummentes kishatárforgalmi rendszerről szóló szerződés Lengyelország és Oroszország között Kalinyingrád térségében – olvasható a lengyel belügyminisztérium közleményében. A 2011 decemberében Moszkvában aláírt megállapodás értelmében minden lengyel és orosz állampolgár szabadon léphet be a másik országba, amennyiben a – Lengyelország és Litvánia közé ékelődött orosz fennhatóságú – kalinyingrádi övezet lakosa, illetve Lengyelországban a határtól számított 50 kilométeres körzetben él. Az érdekelteknek az utazáshoz vízum helyett két, illetve öt évre szóló kishatárforgalmi kártyát kell igényelniük a kalinyingrádi lengyel konzulnál, illetve a Gdanskban és Varsóban működő orosz külügyi képviseletben.
A kishatárforgalmi kedvezmény öt schengeni vasúti és közúti határátkelőhelyre vonatkozik.
A lengyel PAP hírügynökség a lengyel diplomácia nagy sikereként könyvelte el, hogy a vízummentes határátkelés az orosz-lengyel megállapodás esetében a hagyományos 30 kilométeres körzetről 50 kilométeres távra, illetve Kalinyingrád esetében az egész övezetre ki lett terjesztve. Erre az Európai Bizottság a kishatárforgalomra vonatkozó rendeletének 2011 júliusi módosítása után kerülhetett csak sor.
A nem schengeni országok közül Lengyelország Ukrajnával, illetve Fehéroroszországgal kötött hasonló megállapodást. Az előbbi már három éve lépett hatályba, míg a fehérorosz szerződés még nem érvényes.
Forrás: MTI