Elhunyt Helmut Kohl

Hosszú betegség után, nyolcvanhét esztendős korában pénteken elhunyt Helmut Kohl volt német kancellár, halálhírét a pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) is megerősítette. Az elmúlt évtizedek egyik legmeghatározóbb politikusa nem csupán Németországot vezette tizenhat éven át, de a német újraegyesítéssel és az európai integráció mélyítésével a történelemkönyvekbe is beírta magát, még ha politikai örökségét és életét tragédiák és botrányok árnyékolták is be.

Teljes nevén Helmut Josef Michael Kohl 1930. április 3-án született a Rajna-vidék-Pfalz tartománybeli Ludwigshafenben. Alig múlt tizenhét esztendős, mikor csatlakozott a konzervatív CDU-hoz, ahol a párthierarchia lépcsőin végiglépdelve építette karrierjét. 1969-ben megválasztották Rajna-vidék-Pfalz miniszterelnökének, ahol nemcsak pártját tette népszerűbbé, hanem ő maga is országos ismertségre tett szert.

Az 1976-os szövetségi parlamenti választáson volt először kancellárjelölt, ám ekkor még szociáldemokrata–liberális koalíció alakíthatott kormányt. Mikor aztán 1982-ben súlyos gazdaságpolitikai nézeteltérések miatt felbomlott a szociálliberáis koalíció, végre eljött Kohl ideje: ő lett a Német Szövetségi Köztársaság történetének hatodik kancellárja, amit aztán a következő évi választáson meg is erősítettek. Legközelebb csak 1998-ban, tizenhat év után kellett felállnia a kancellári székből, utódja a szociáldemokrata Gerhard Schröder lett, pártja élén pedig Wolfgang Schäuble követte.

De minek is köszönhette páratlan népszerűségét? Mindenekelőtt annak, hogy nem csupán Németországra, de az egész világra hatással bíró államférfi volt. Külpolitikájában mindenekelőtt a német egység helyreállításával és az európai egyesülés megvalósításával írta be magát a történelembe. Eltökélt célja volt, hogy megbékél Németország háborús ellenfeleivel, ezért 1984-ben a verduni csata színhelyén kezet fogott Francois Mitterand francia elnökkel, ugyanebben az évben a német politikusok közül elsőként szólalt fel az izraeli parlamentben, a Kneszetben, majd a következő évben a bitburgi katonai temetőben együtt koszorúzott Ronald Reagannel. Ma pedig már talán furcsának tűnik, de neki is része volt abban, hogy Németország euróra cserélte a szimbolikus német márkát.

Azért Kohl élete sem volt csupa sikertörténet. Az egyik leghíresebb politikai botránya a bonni Watergate néven elhíresült pártfinanszírozási botrány, az úgynevezett Flick-ügy. Családi élete sem volt felhőtlen: 2001-ben öngyilkos lett felesége, Hannelore Renner. A hivatalos álláspont szerint egészségügyi problémái miatt, ugyanakkor egyes pletykák szerint halálában közrejátszhatott, hogy férje elhanyagolta őt. Ráadásul a nőt súlyos trauma érte, tizenkét éves korában szovjet katonák megerőszakolták, majd kihajították a ház ablakából. A politikus két gyermekével sem ápolt túl jó viszonyt. 2008-ban elesett és koponyasérülést szenvedett, aminek következtében részben lebénult, és beszédzavarai lettek. Később feleségül vette a nála harmincöt évvel fiatalabb Maike Richtert, akit azzal vádoltak, hogy elszigetelte családjától és korábbi munkatársaitól.

A politikus állapota az utóbbi időben gyorsan romlott. Előbb epehólyag-, majd szívműtétet kellett rajta végrehajtani, később csípőízületi protézist ültettek be, aztán bélműtét következett, amely után komplikációk is felléptek.

Orbán Viktor pénteken Facebook-üzenetben így búcsúzott: „Isten nyugosztalja Magyarország barátját, a nagy öreget, Helmut Kohlt!”