Elkezdődött a 186. Oktoberfest Münchenben

A szokásos vidám hangulattal megnyílt szombaton Münchenben az Oktoberfest, a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztivál.

Ha a korai időpontot nézzük, a fesztivál akár a Septemberfest nevet is kaphatná, de az mindenesetre tény, hogy az időjárás ilyenkor még jobban kedvez a nyílt színen való ünneplésnek. Az Oktoberfestet 1819-ben nyilvánították évente tartandó népünnepélynek. A XIX. század folyamán az Oktoberfest több alkalommal is elmaradt, ezért a 186. fesztivál az idei.

A hagyományoknak megfelelően az első hordó sört a müncheni főpolgármester ütötte csapra, az első korsó sört pedig a bajor miniszterelnök kapta. Az Oktoberfestet 1819-ben nyilvánították évente tartandó népünnepélynek.

Nem véletlen, hogy az Oktoberfest túlnőtt a határokon és világraszóló eseményként 6,5 millió embert vonz évente Münchenbe. Rendkívül egyedi lehetősége ez a kikapcsolódásnak, a szórakozásnak, a kultúrának, és a kapcsolatépítésnek. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a bajor söröket egy 1516 óta érvényben lévő tisztasági törvénnyel védik Bajorországban, ez a világ legrégebbi, ételre és italra vonatkozó törvényi szabályozása.