Kezdőlap » Kitekintő » Világ » Elkezdődött az európai parlamenti választás
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Elkezdődött az európai parlamenti választás

Magyarország mellett húsz másik uniós tagállamban is megkezdődtek vasárnap az európai parlamenti (EP-) választások.

Miután az utóbbi három nap során Csehországban, az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Írországban, Lettországban, Máltán, illetve Szlovákiában már leadhatták szavazatukat a választópolgárok, vasárnap reggel – Magyarországgal együtt – 21 tagállamban is megnyíltak a szavazóhelyiségek.

Az urnák a legtöbb EU-tagországban reggel 6 vagy 7 órakor nyíltak meg, és legkorábban Luxemburgban zárnak, 14 órakor. Kötelező a voksolás Belgiumban, Cipruson, Görögországban és Luxemburgban.

A nap folyamán összesen 593 mandátum sorsa dől el az Egyesült Királyság európai uniós kilépésének halasztása miatt továbbra is 751 tagú Európai Parlamentben. Ha a britek kilépnek, a 73 brit képviselő mandátuma értelem szerűen megszűnik, de a parlament létszáma csak 46-tal, 705 képviselőre csökken, mert 27 mandátumot másik 14 tagállam között osztanak szét.

Az EP vasárnap 18 órától hozza nyilvánosságra a már elkészült exit pollokat, 20 órától pedig a mandátumeloszlásra vonatkozó első becsléseket. Ezeket folyamatosan frissítik, ahogy az előrejelzések és a hivatalos eredmények beérkeznek. Az első ideiglenes összeurópai eredményt várhatóan 23:15-kor teszik közzé. Ennek a viszonylag késői időpontnak az oka, hogy Olaszországban este 11-ig lehet voksolni, és ameddig a szavazás bárhol tart, addig tilos eredményközléssel befolyásolni a még szavazókat.

Forrás: mti.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindig, mindig játszani, akarsz-e együtt a sötétbe menni,

Close