Ellenfelei is a verhetetlen kazah elnök győzelmét ünneplik

Kazahsztánban Nurszultan Nazarbajev elnök igen elégett azzal, hogy a szavazók több mint kilencven százaléka ötödszörre is rá szavazott. Az EBESZ ellenőrző csoportja szerint a választás nem felelt meg a nemzetközi normáknak.

 

 

Kazahsztánban még az alulmaradt, engedélyezett elnökjelöltek is Nurszultan Nazarbajevet és történelminek kikiáltott immár ötödik újraválasztását ünnepelték. Kazahsztán régi-új vezetője szintén elégedett.

 

„Több mint kilencven százalék egy jelöltre, vagyis rám, ez szenzáció a nyugati országok számára. De mi megmutattuk, hogy miközben másutt egy elnökválasztás megosztja az országot a pártok, a blokkok mentén, mi összefogtunk, egyesültünk” – értékelte magát és győzelmét Nazarbajev. A kazah államfő javított legutóbbi teljesítményén, kilencven százalékos részvételi arány mellett kilencvenöt és fél százalékot szerzett.

Az eredményekben a hatalmi apparátus szorgalma mellett szerepet játszott az is, hogy az olajban gazdag ország tényleg sokat fejlődött, az emberek pedig félnek a változástól.

Az EBESZ-megfigyelők vezetője azonban elég rossz bizonyítványt állított ki a kazahsztáni elnökválasztásról. „Kazahsztán büszke lehet gazdasági növekedésére, de ez a választás azt mutatja, hogy a demokratikus intézmények sajnos nem fejlődnek ugyanilyen tempóban. Most is ugyanazokat a hiányosságokat tapasztaltuk, mint korábban. Reméljük, ez egy tanulási folyamat része, és a jövendő választásoknál már biztosítják, hogy egymástól különböző politikai nézetek is megjelenjenek a kampányban” – mondotta az európai megfigyelők vezetője.

 

MR1-Kossuth Rádió