Emberek tízezrei aludtak az utcán

A világ több mint 50 városában emberek tízezrei töltötték a vasárnapra virradó éjszakát az utcákon aludva, hogy felhívják a figyelmet a hajléktalanság problémájára, adományokat gyűjtsenek a fedél nélkül élők számára.

A World’s Big Sleep Out (a világ nagy utcán alvása) kampányban New Yorktól Londonon át Újdelhiig megrendezett akcióban összegyűlt adományokkal az ENSZ Gyermekalapját, az UNICEF-et támogatják.

Londonban Helen Mirren Oscar-díjas brit színésznő, New Yorkban Will Smith amerikai színész is csatlakozott a résztvevőkhöz, akik dacolva a zuhogó esővel és a hideg idővel, hálózsákokban töltötték az éjszakát a Trafalgar téren és a Times Square-en.

Will Smith, aki New Yorkban esti mesét is olvasott a résztvevőknek, elmondta, hogy még mindig elérzékenyül, ha a hajléktalanokra gondol évekkel az után, hogy eljátszotta a Boldogság nyomában című film főszerepét, amelyben egy mindenét elvesztő férfit, alakít, aki megpróbálja rendbe tenni életét. Az igaz történetet feldolgozó film megváltoztatta az életét, segített megérteni a szegénység gyötrelmeit – hangsúlyozta. „Borzasztó tragédia, ha nincs egy hely, ahol éjszaka lehajthatod a fejed gyermekeiddel” – hangoztatta.

„Ami borzasztóan aggaszt az a hajléktanok számának növekedése, amelyre felfigyeltem Los Angelesben, New Yorkban és Londonban” – mondta Helen Mirren.

„Sok család számára nagyon keskeny a határvonal az otthon és a hajléktalanság között” – hangoztatta az előtt, hogy mesét olvasott a Trafalgar téren összegyűlt mintegy kétezer embernek, akik narancssárga hálózsákokban próbáltak aludni a zuhogó esőben.

A brit Shelter alapítvány adatai szerint több ezer ember alszik az utcákon a szigetországban és több tízezer család, köztük 135 ezer gyermek él átmeneti szállásokon. New Yorkban több mint 62 ezer ember, köztük 22 ezer ember alszik menhelyeken az adománygyűjtést szervező alapítvány szerint.