Kezdőlap » Kitekintő » Világ » Erdogan 3,6 millió migránssal fenyegette meg az Európai Uniót
Fotó: MTI/EPA

Erdogan 3,6 millió migránssal fenyegette meg az Európai Uniót

Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön azzal fenyegette meg az Európai Uniót, hogy 3,6 millió szíriai menekültet küld országából Európába, amennyiben az unió megszállásnak próbálja minősíteni a szerdán megkezdett török hadműveletet Északkelet-Szíriában.

Erdogan a török kormánypárt tartományi elnökei előtt felszólalva úgy fogalmazott: Ankarának könnyű a dolga, csak megnyitja a kapukat. Egyúttal kijelentette: Brüsszel térjen magához. A török államfő azt is mondta, hogy az EU sosem volt őszinte Ankarával, mert 1963-tól máig csak halogatja Törökország uniós tagságát.

Arról is beszámolt, hogy országa eddig 40 milliárd dollárt költött a menekültekre. Hozzátette: Allah engedélyével még egyszer ennyit költünk rájuk.

Törökország azért indított katonai beavatkozást Szíriában az Eufrátesz folyótól keletre, mert terrorszervezetnek és biztonsági fenyegetésnek tartja a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milíciát, amely 480 kilométer hosszan tartja ellenőrzése alatt a határ szíriai oldalát. Ankara szerint az YPG a törökországi kurd szakadár fegyveresek, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szíriai szövetségese.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdán arra szólította fel Törökországot, hogy azonnal állítsa le az offenzívát. Juncker önmérsékletre intette a harcolókat, és hangsúlyozta a civil lakosság védelmének jelentőségét.
Hozzátette, ha Törökország nem vet véget az offenzívának, az EU nem fogja finanszírozni Ankarának a harcok térségében tervezett biztonsági övezet létrehozását, amelyet a megtisztított területeken hozna létre.

Azt mondta, az EU elismeri, hogy Törökország biztonsági fenyegetést lát Szíriával közös határán, de ha nem tesz eleget a felszólításnak, ne várja el, hogy az unió anyagilag hozzájáruljon biztonságához.

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerdai közleményében egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a szíriai konfliktus tartós megoldása nem érhető el katonai úton. A kiújuló harcok tovább rontják a régió stabilitását, súlyosbítják a polgári lakosság szenvedését, valamint hátráltatják az ENSZ által irányított politikai folyamatot a béke elérésére – vélte Mogherini.

Kijelentette, az egyoldalú török fellépés veszélyezteti a Törökországot is soraiban tudó nemzetközi koalíciónak az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet elleni katonai sikereit. A katonai beavatkozás táptalaja lehet a terrorszervezet újjáéledésének, amely komoly fenyegetést jelent a regionális, a nemzetközi és az európai biztonságra – húzta alá.

Nem valószínű, hogy a tervezett biztonsági övezet megfelelne az ENSZ menekültügyi hivatala (UNHCR) által támasztott nemzetközi kritériumoknak – fejezte ki aggodalmát, hozzátéve, hogy az EU nem nyújt stabilizációs vagy fejlesztési segítséget azokon a területeken, ahol a helyi lakosság jogait figyelmen kívül hagyják.

Erdogan csütörtökön igazolni igyekezett a hadműveletet, azok után, hogy nemcsak az Európai Unió, hanem a nemzetközi közösség széles spektruma, számos más ország is ellenezte a beavatkozást, vagy éppen figyelmeztette Ankarát az esetleges következményekre.

Mint fogalmazott: megszólják a lépést, amelyet Szíria egységéért teszünk. Egyúttal hangoztatta: a Béke forrása fedőnevű hadműveletnek az a célja, hogy hozzájáruljon Szíria területi integritásához és politikai egységéhez. A török elnök később arról is beszámolt, hogy a török hadsereg szerda délután óta 109 terroristát hatástalanított Szíriában.

Erdogan beszédében rámutatott: Törökország a hadművelet keretében nem szíriai kurd testvéreivel, hanem terrorszervezettel harcol. Kijelentette: Törökország csak Kobani térségéből 300 ezer kurd menekültet fogadott be, miközben Bassár el-Aszad szíriai elnök csaknem egymillió embert ölt meg a saját népéből.

A kormánypárt 291 parlamenti képviselőjéből 50 kurd – hangoztatta Erdogan.

A török államfő a NATO-t arra szólította fel, hogy ne maradjon csendben, amikor terrorszervezet támadja a szövetséges Törökországot. Kijelentette: rövid időn belül békét teremtenek az Eufrátesz folyótól nyugatra található Manbídzs és a szíriai–iraki határ között.

A török elnök felszólalásában arra is kitért, hogy Franciaországból, Németországból és Hollandiából is érkeztek Törökországba olyanok, akik továbbutazva csatlakozni akartak Szíriában az Iszlám Államhoz. Közölte: Ankara 5500 dzsihadistát küldött vissza oda, ahonnan jött.

Arról is beszámolt, hogy Törökország eddig 17 ezer olyan embert vett őrizetbe, akiről azt gondolta, hogy kapcsolatban áll az Iszlám Állammal, többségében nem török állampolgárokat. 151 ország 77 ezer állampolgára ellen rendeltek el beutazási tilalmat a dzsihadistákkal szembeni fellépés keretében, 102 országból 7600 embert pedig belépését követően utasítottak ki. 851 ember vár még kiutasításra – jelezte.

Erdogan kiemelte: az ellenőrzésük alá vont területeken azt teszik az Iszlám Állammal, amit kell. Ankara nem akarja, hogy a dzsihadisták még egyszer bajt hozzanak a fejünkre – hangoztatta. Akiknek börtönben kell maradniuk, azt fogva tartják, akik országuk engedélyével hazatérhetnek, azokat pedig visszaküldik – fűzte hozzá.

„Mindenkinek biztosnak kell lennie abban, hogy az Iszlám Állam még egyszer nem lesz jelen abban a térségben, amelyet Törökország az ellenőrzése alá vont, erről az egész világot biztosítani akarom” – fogadkozott Erdogan.

A Bassár el-Aszad szíriai elnökkel szövetséges Irán kormánya csütörtökön felszólította Törökországot, hogy azonnal hagyjon fel támadásaival Szíria északi részén, és vonja ki csapatait az országból.

A Törökország által a szíriai kurd milíciák ellen indított katonai művelet emberi áldozatokat és komoly anyagi károkat fog okozni – figyelmeztetett egy közleményben az iráni külügyminisztérium.

Irán megérti Törökország biztonsággal kapcsolatos aggályait, de úgy véli, hogy egy katonai akció nem fog enyhíteni ezen a helyzeten – fogalmazott a tárca. A térségben jelenleg uralkodó helyzet a külföldi beavatkozás eredménye, különösen az Egyesült Államok részéről – hangsúlyozta az iráni külügyminisztérium.

A szöveg szerint Teherán készen áll arra, hogy közvetítsen Törökország és Szíria között, de úgy gondolja, hogy a feszültség feloldása csakis békés intézkedésekkel, valamint Szíria nemzeti szuverenitásának és területi integritásának tiszteletben tartásával lehetséges. Haszan Róháni iráni elnök szerdán azt mondta, hogy a stabilitás Szíria északi részén csakis a szíriai hadseregtől függ, és a kurdoknak támogatniuk kell az Aszadhoz hű erőket.

Forrás: mti.hu

Szólj hozzá!

More in Európa
Nagyobb képviselete lesz az Európai Bizottságban Közép-Kelet Európának

Nyolc alelnöke és 18 biztosa lehet a novemberben hivatalba lépő Európai Bizottságnak (EB). Ursula von der Leyen az EB elnöke...

Close