EU-állásfoglalás a halálbüntetés egyetemes eltörlése érdekében

Az EU emberi jogi politikájának egyik fő célkitűzése, hogy a világ minden pontján szűnjön meg a halálbüntetés, amely az unió véleménye szerint embertelen büntetési nem, és sérti az emberi méltóságot – hangsúlyozta a halálbüntetés elleni küzdelem európai világnapja alkalmából a hétfőn Brüsszelben közzétett állásfoglalás.

Az EU-ban uralkodó álláspont szerint a halálbüntetés nem rettenti el a bűnözőket az erőszakos bűncselekmények elkövetésétől, ha viszont tévedésből születik halálos ítélet, a következmény visszafordíthatatlan.

Az EU vezető szerepet játszik a halálbüntetés eltörlése érdekében folytatott kampányban, és jelentős támogatást biztosít a halálbüntetés ellen küzdő civil társadalmi szervezetek erőfeszítéseihez.

Az unió szorgalmazza a nyilvános vitát, törekszik a közvélemény körében a halálbüntetést ellenző nézetek megerősítésére, és nyomást gyakorol a még halálbüntetést alkalmazó országokra a halálbüntetés eltörlése, vagy első lépésben legalábbis moratórium meghirdetése érdekében. Az EU emellett az ENSZ-nél és más többoldalú fórumokon is fellép a halálbüntetéssel szemben. Erőfeszítéseinek egyik legnagyobb eredménye, hogy az ENSZ Közgyűlése határozatokat hozott a halálbüntetés alkalmazására vonatkozó moratóriumról.

Uniós adatok szerint 1993 és 2009 között 55-ről 97-re nőtt azon országok száma, amelyek törvényi szinten eltörölték a halálbüntetést mindenfajta bűncselekmény vonatkozásában. Másfelől Brüsszel tudomása szerint 2010-ben 23 országban, illetve térségben hajtottak végre kivégzést, és legalább 67 országban, illetve térségben hoztak halálos ítéletet – a legtöbbet Kínában, Iránban, Észak-Koreában, Jemenben, az Egyesült Államokban és Szaúd-Arábiában.

Forrás:MTI