Európa-szerte tüntetések voltak május 1-jén

Európa-szerte tüntetések voltak szerdán, a munka ünnepén: a dolgozók az életszínvonal csökkenése és a magas munkanélküliség miatt vonultak az utcákra.

A megmozdulások általában békésen zajlottak, ám Isztambul egyik központi terén a rendőrök vízágyúkkal és könnygázzal oszlatták szét a tüntetőket. Itt majdnem harmincan megsebesültek, 72 embert pedig őrizetbe vettek.

Madridban ezrek vonultak fel, többek között olyan táblákkal, hogy „a megszorítások nyomorba döntenek és ölnek”, vagy „a reform nem más, mint rablás”. A spanyol gazdaság immár hét negyedév óta zsugorodik, miközben a munkanélküliség rekordszintre, 27 százalékra emelkedett, a fiatalok körében pedig 55 százalékos.

Az immár hatodik éve recesszióval küzdő Görögországban szerdán nem közlekedtek a vonatok, a kompjáratok, s a legfőbb szakszervezetek felhívására sztrájkoltak a banki, valamint a kórházi alkalmazottak is. Athénban tiltakozó megmozdulást is tartottak: itt mintegy ötezren vonultak a parlamenthez. A mostani tüntetéseken jóval kevesebben vettek részt, mint az egy évvel ezelőttieken: igaz, most május elseje majdnem egybeesik az ortodox húsvéttal, s így sokan hosszú hétvégét tartva elutaztak.

Komoly összetűzés volt ugyanakkor Isztambulban. Baloldali tüntetők a nagy tiltakozó megmozdulások hagyományos helyszínén, a Taksim téren akarták megtartani hagyományos május elsejei összejövetelüket, de ezt a kormány megtiltotta, a téren zajló átalakítási munkákra hivatkozva. Ennek ellenére több ezer ember megpróbált bejutni a térre. A hatóságok azonban készültek, s összesen 22 ezer rendőrt mozgósítottak ennek megakadályozására. Az összecsapásokban majdnem harmincan megsebesültek: közülük az isztambuli kormányzó szerint 22-en rendőrök. Isztambul két másik körzetében, valamint sok török városban ugyanakkor incidensek nélkül zajlottak a május elsejei rendezvények.

Forrás: MTI/erdely.ma