Fegyveresek támadtak tádzsik határőrökre

Fegyveres csoport ütött rajta szerdára virradó éjjel a tádzsik-üzbég határ egyik tádzsik határőrposztján, az akcióban és a tádzsik belügyi alakulatok ellentámadásában 17 ember vesztette életét; a hatóságok közlése szerint a támadók az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet tagjai voltak, és Afganisztánból hatoltak be az országba.

A határőrség közleménye szerint húsz álarcos támadó rohanta meg a főváros Dusanbétól mintegy 50 kilométerre nyugatra lévő, 4-es számú „Iskobod” határőrposztot, és az akcióban öt gépkarabélyt is zsákmányoltak.

A határőrséget irányító belbiztonsági tárca tájékoztatása szerint – amint azt a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentette – a rajtaütésre reagáló belügyi alakulatok bekerítették a támadókat, és „megsemmisítettek 15 fegyveres bűnözőt„, további ötöt pedig elfogtak. A katonai műveletben ugyanakkor életét vesztette egy határőr és a tádzsik belügyi erők egyik munkatársa.

A tádzsik nemzetbiztonsági bizottság közlése szerint a támadók az Iszlám Állam fegyveresei voltak, és az észak-afganisztáni Kunduz tartományból érkeztek. Vasárnap keltek át a határon, és a Kubogyijen nevű település környékére érkezve készítették elő a támadást. A kihallgatás során azt mondták, hogy a szóban forgó határőrposzt volt számukra a „legkedvezőbb hely” a támadás végrehajtására – közölte a bizottság.

A két közép-ázsiai volt szovjetköztársaság több mint 1330 kilométer hosszan határos egymással. Közös határuk mintegy húsz százalékát azonban a Szovjetunió 1991-es szétesése óta nem jelölték ki pontosan. A határ egyes szakaszainak megállapításáról a két ország elnöke 2018 márciusában részleges szerződést írt alá.