Felértékelődhet a V4 szerepe az Unión belül

A Századvég külügyi igazgatója egyebek mellett a gazdasági fellendülésben és a vezetők közötti jó kapcsolatban jelölte meg a V4-ek megerősödésének okát.
Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia V4-es, mára történelminek nevezhető együttműködése több évtized óta erősen tartja magát, sőt, egyre nagyobb szava van nem csak Európában, de az intézményesített EU-ban is. Az elmúlt közel 30 évben akár fel is bomolhatott volna a szövetség, ám nem ez történt, sőt, a visegrádi négyeknek egyre meghatározóbb jelentősége van. Jelenleg – jövő nyárig – hazánk a V4 soros elnöke.
Erősödő gazdaság és jó kapcsolatok
Az erősödés és a stabil pozíció egyik, strukturális oka Szabó Dávid külügyi szakértő szerint, hogy a V4-es gazdaságok az elmúlt hat-hét évben egy „egészségesen fejlődő” képet mutatnak a többi, régebbi tagállammal összehasonlítva. Magyarország és Szlovákia is megerősödve került ki a 2008-as gazdasági válságból; az elmúlt hozzávetőleg kilenc évben megerősödtünk az unión belül, ennek megfelelően az érdekérvényesítő képességünk is javult.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem – folytatta Szabó Dávid –, hogy a kivételesen jó a V4-en belüli lengyel-magyar kapcsolat, illetve – ez háttérinformációkból sejthető – a négy ország vezetői között kifejezetten jól működő, dinamikus kapcsolat van.
A V4-es polgárok problémái az EU-s polgárok problémái
A V4-es együttműködésben olyan „témák” bukkantak fel az utóbbi években, amelyek nem csak a visegrádi országok polgárainak, hanem általában véve az EU polgárainak is alapvető érdekeit érintik – hívta fel a figyelmet Szabó Dávid.
Ide sorolta a migrációt, a munkanélküliség elleni küzdelmet, a gazdasági növekedés beindítását, a családpolitikát, illetve a biztonság kérdését és a terrorizmus elleni harcot is. Ezek közül néhányról sajnos nagyon kevés szó esik Európában, ugyanakkor húsba vágó kérdések – szögezte le a külügyi szakértő.
Hozzátette, hogy mindezekre a kérdésekre mind a négy visegrádi országban megvannak az úgynevezett „jó gyakorlatok”, valamint a kezdeményezőképesség is arra, hogy ezeket a kérdéseket EU-s szinten is felvessék.