Folytatódtak a tüntetések Romániában – a miniszterelnök nem mond le

A kifogásolt sürgősségi rendelet hatálytalanítása után is folytatódtak Romániában a tiltakozó megmozdulások vasárnap: az ország nagyvárosaiban összesereglett tüntetők a szociálliberális kormány lemondását követelik, Sorin Grindeanu miniszterelnök azonban közölte, nem mond le.

A bukaresti kormánypalota előtti téren egyes becslések szerint több mint százezer ember gyűlt össze helyi idő szerint este nyolc óráig, akik azt állítják, nem bíznak már a kormányban, miután korábbi ígéretei és a tiltakozási hullám ellenére kedden váratlanul enyhített a büntető törvénykönyv korrupcióellenes szigorán.

Vasárnap este Románia szinte valamennyi nagyobb városában ugyanúgy mint az előző napokon – vagy még nagyobb számban – utcára vonultak a tüntetők, a kormány távozását követelve. A román hírtelevíziók szerint a külföldön dolgozó román vendégmunkások Európa számos városában rendeztek szolidaritási tüntetést.

Nem mond le a kormányfő

Grindeanu az Antena-3 hírtelevíziónak nyilatkozva leszögezte: nem hajlandó lemondani, pártja nemrég nyert választásokat, a kormányt pedig csak a parlament válthatja le, bizalmatlansági indítvánnyal.

Az államfőt hibáztatja Dragnea

Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) a Romania TV hírtelevízió vendégeként kifejtette meggyőződését, hogy a hatodik napja tartó tiltakozási hullám nem spontán tüntetés-sorozat, hanem profik által szervezett politikai megmozdulás, amelynek a legitim kormány megdöntése a célja.

A PSD elnöke Klaus Iohannis államfőt tette felelőssé a válság elhúzódásáért, arra emlékeztetve, hogy az egyik tüntetésen való részvételével és kijelentésével hozzájárult az emberek lázításához.

A PSD elnöke kijelentette: Az államfőtől várja, hogy hazaküldje a tüntetőket, miután elérték a vitatott kormányrendelet hatálytalanítását.

Az elnök szerint súlyos hibát követett el a kormány

Az államfő egyébként csak szóvivőjén keresztül reagált a vitatott kormányrendelet hírére: azt üzenve, hogy a helyzet “normalizálása” felé tett fontos lépésként értékeli a kormány lépését, ugyanakkor leszögezte, szerinte a kabinet súlyos hibát követett el, és felelős az általa előidézett válság megoldásáért.

Az államfő lemondását követelték Dragnea hívei

Vasárnap a szociálliberális román kormányt támogatói közül is mintegy ezerötszázan kivonultak tüntetni a román elnöki hivatal bejárata elé. A tüntetők az államfő felfüggesztését, vagy lemondását követleve, hazaárulónak és a kormányellenes tiltakozási hullám erkölcsi felelősének nevezve őt.

Liviu Dragnea a kormány fő erejét alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke Facebook-bejegyzésben határolódott el az akciótól. Leszögezte: a PSD semmilyen tüntetést nem rendez vasárnap és a közösségi portálokon terjedő felhívások nem a PSD-től származnak.