Fordulat jön Észak-Korea ügyében?

A dél-koreai országegyesítési minisztérium kedden ismertetett előrejelzése szerint Észak-Korea jövőre nyitott lesz arra, hogy tárgyalásokat kezdjen az Egyesült Államokkal.

Észak-Korea törekedni fog arra 2018-ban, hogy tárgyalásokat folytasson az Egyesült Államokkal, miközben továbbra is ragaszkodni fog ahhoz, hogy de facto atomhatalomként ismertesse el magát – állt az országegyesítési minisztérium jelentésében.

A tárca arról nem közölt részleteket, hogy mire alapozza optimista előrejelzését Phenjan várható nyitottságáról a diplomáciai párbeszédre. A szöuli védelmi minisztérium pedig azt közölte, hogy különleges katonai alakulatot hoznak létre az észak-koreai nukleáris és rakétafenyegetés elhárítása céljából.

Múlt pénteken az ENSZ 15 tagú Biztonsági Tanácsa egyhangúlag újabb szankciókat szavazott meg Észak-Koreával szemben. Az új intézkedések értelmében 90 százalékkal csökkenteni kell a nyersolaj és a finomított kőolajtermékek Észak-Koreába irányuló exportját.

A kínai vámhivatal kedden közzétett adataiból kiderült: novemberben Kína egyáltalán nem exportált olajipari termékeket Észak-Koreába, amivel Peking még az ENSZ által elrendelt szankciókon is túltett.