Gyásznap Oroszországban az árvíz után

Országos gyásznapot tartanak ma Oroszországban az árvíz és a szombati ukrajnai buszbaleset áldozatainak emlékére. Az ország déli részén pusztító áradásokban már 171-en haltak meg.
Katasztrofális a helyzet Krimszkben, az özönvíz mindent vitt, ami az útjába került. A hirtelen lezúdult rengeteg eső teljesen váratlanul érte az itt lakókat – sokaknak esélyük sem volt a menekülésre. Itt haltak meg a legtöbben.

A víz iszonyú gyorsan jött, és sodort mindent, még hallom a fülemben azt a szörnyű hangot. Aztán csend lett, óriási csend, ültünk a házaink tetején, és vártuk, hátha segít valaki – mesélte egy helybeli.
A városban több mint négyezren vannak áram és gáz nélkül. Az emberek szerint a tragédia a közeli víztározó miatt történt, amelyet valakik kinyitottak, visszazárni azonban már nem tudták.

„A nagy esők nem ritkák errefelé, de azért így még sose végződött. Mindenki tudja, hogy kinyitották azt a tározót, vagy kinyílt magától, másképpen nem lehetne itt ennyi víz, nekem ne magyarázza senki! Előre tudták, hogy megtörténhet, ami végül meg is történt. Mégsem figyelmeztettek bennünket” – mondta Jelena Topalova.

Vlagyimir Putyin államfő, aki szombaton személyesen is megnézte a pusztítást, cáfolta, hogy a víztározó megnyitása okozta volna a katasztrófát, de – tekintettel az áldozatok nagy számára – teljes körű vizsgálatot ígért.

Krasznodar kormányzója szerint a hatóságok figyelmeztették az embereket az árvízveszélyre, de a kimenekítésre már nem volt idő, a katasztrófa túl gyorsan, órák alatt következett be.

Ellenzéki tüntetők közben Szentpéterváron magát az orosz vezetést tették felelőssé a tragédiáért. A katasztrófában összesen több mint tizenkétezren vesztették el az otthonukat.

Forrás: MTI/erdely.ma