Hat év után először orosz-brit csúcstalálkozó

A Litvinyenko ügy következtében mélypontra került kapcsolatok javítása mindkét államnak érdeke.

Moszkvába érkezett David Cameron brit kormányfő. Hat év óta brit miniszterelnöknek ez az első hivatalos látogatása Oroszországban.

Moszkva és London párbeszédét a Litvinyenko-ügy fagyasztotta be. 2006-ban rejtélyes körülmények között megölték Alekszandr Litvinyenkot, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) volt tisztjét. A brit fél szerint az ügyhöz köze van Andrej Lugovojnak, aki egykor Litvinyenko kollégája volt. Nagy-Britannia kérte kiadatását, de Moszkva ettől elzárkózott, miután a törvény tiltja orosz állampolgárok kiadását más országok bíróságainak. A brit vezető körök nem vették le a napirendről a Litvinyenko-ügyet, ugyanakkor abból indulnak ki, hogy ez nem lehet akadály Moszkva és London együttműködésében.

Nagy-Britanniában tisztában vannak azzal, hogy az Oroszországhoz fűződő kapcsolatokban, ha nem is újrakezdésre, de valamiféle „olvadásra” szükség van. Az előrejelzések szerint Oroszország és más BRICS-országok a század közepére összességében el kell, hogy érjék a globális GDP-ben a G7, a vezető ipari országok részarányát. Oroszország fontos szerepet játszik a nemzetközi porondon, mindenekelőtt az ENSZ Biztonsági Tanács állandó tagjaként.

Egy ilyen partner figyelmen kívül hagyása politikai rövidlátás – vélik a szakértői közösségben. Bár nem várnak áttörést David Cameron mostani látogatásától.

Forrás: posztinfo.hu