Hatalmas árvíz tombol Thaiföldön

Kritikus szintet ért el Thaiföld elmúlt fél évszázadának legnagyobb áradása, ami Jinglak Sinavatra kormányfő szerint jövő héten már a fővárost, Bangkokot is áradással fenyegeti.

A július vége óta tartó esős évszak már 253 ember halált követelte, négyen eltűntek, és milliókat kellett kitelepíteni – írja a thai hatóságokra hivatkozva a Bloomberg hírügynökség. A kormányzat igyekszik mindent megtenni, de az ország tározói elérték a kritikus telítettséget, a víz pedig már többek között a Honda és a Sony gyárainak elöntésével fenyeget, emiatt több helyen szünetelteni kell a termelést.

A héten a víz elöntötte a világörökség részét képező Ayutthaya templomait is, a környéken lévő börtönből pedig 1700 rabot kellett kimenteni egy kötélen, amit az épület kapuja és egy teherautó között feszítettek ki, miután két méter mély víz vette körül az intézményt – írja a Reuters.

Az ár dél felé tart, és a fővároshoz közelít. Bangkok különösen veszélyeztetett, mivel a hatmillió lakosú város területének nagy része kevesebb mint két méterrel van a tengerszint felett. A miniszterelnök szerint a fővárosban az áradás rosszabb lehet, mint 1995-ben, amikor kormányzati becslések szerint 12 milliárd baht (388 millió dollár) kárt okozott az árvíz.

A mostani áradással kapcsolatos károk összege elérheti a 130 milliárd baht-ot, és 1,3 százalékponttal foghatja vissza a gazdaság növekedését.

Forrás: index.hu