Hazaárulással gyanúsítják a Roszkoszmosz-vezér sajtótanácsadóját

Hazaárulás gyanújával őrizetbe vették kedden Ivan Szafronov volt újságírót, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat vezérigazgatójának sajtótanácsadóját.

    A harmincéves Szafronovot az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) azzal gyanúsította meg, hogy egy – meg nem nevezett – NATO-ország hírszerzésének szolgáltatott ki titkos adatokat. A gyanú nem áll összefüggésben jelenlegi munkakörével.
    A gyanúsított kihallgatásán, amelyre hírügynökségek szerint ügyvédjeit nem engedték be, ártatlannak vallotta magát, és megtagadta, hogy vallomást tegyen. Az FSZB indítványozta a letartóztatását, amiről zárt tárgyalás lesz a bíróságon.
    Szafronov, aki korábban a Kommerszant, majd Vedomosztyi című gazdasági napilap alkalmazottjaként a hadi- és az űripar kérdéseivel foglalkozott, május óta tanácsadója Dmitrij Rogozinnak, a Roszkoszmosz vezérigazgatójának. Rogozin kedden kijelentette, hogy beosztottjának a Roszkoszmosznál nem volt hozzáférése titkosított adatokhoz. Mint mondta, Szafronov újságíróként jól értett szakterületéhez.
    Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő azt mondta, hogy a Kreml tudomása szerint az őrizetbe vétel nem áll összefüggésben a gyanúsított újságírói tevékenységével. Egyúttal méltatta az orosz kémelhárítást, amely szerinte „nagyon jó minőségű” munkát végez.
    A Kommerszant kiadó nyilatkozatban vette védelmébe és minősítette hazafinak volt alkalmazottját, „abszurdnak” minősítve az ellene felhozott vádakat. Ügyét két ellenzéki kollégájáéhoz, Ivan Golunovéhoz és Szvtelana Prokopjeváéhoz hasonlította.
    Golunovot, aki a moszkvai városi tisztviselők és biztonsági szervek vezetőinek visszaéléseiről írt az ellenzéki Meduza hírportálnak, tavaly nyáron megpróbálták kábítószerügybe keverni. Prokopjevát, az amerikai Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió orosz adásának munkatársát hétfőn a pszkovi bíróság terrorizmus támogatásában mondta ki bűnösnek, és 500 ezer rubel (mintegy 2 millió 200 ezer forint) pénzbírság megfizetésére kötelezte. A vád eredetileg hatévi szabadságvesztés kiszabását kérte rá, amiért a Vlagyimir Putyin orosz elnök által teremtett belpolitikai légkört tette felelőssé azért, hogy 2018-ban egy 17 éves anarchista merénylő robbantásos merényletet kísérelt meg az FSZB székháza ellen. A támadó életét vesztette, az FSZB három alkalmazottja megsérült.
    Síkra szállt Szafronov ártatlansága mellett a Meduza ellenzéki hírportál is.
    Az FSZB székházánál a rendőrség őrizetbe vette a gyanúsított több kollégáját. Az újságírók egymást váltva, egyszemélyes tiltakozással követelték Szafronov szabadon bocsátását. Kedden átmenetileg őrizetbe vették Taiszija Bekbulatovát, a Holod független magazin főszerkesztőjét is, ellenzéki sajtóforrások szerint a hazaárulásüggyel összefüggésben.
    Ivan Szafronovot, aki egy évtizeden át dolgozott a Kommerszant szerkesztőségében, tavaly májusban Makszim Ivanov szerkesztővel együtt elbocsátották egy cikk miatt, amely szerint Valentyina Matvijenko, a parlament elnöke távozni készült a posztjáról. Az értesülést a törvényhozás és a Kreml is valótlannak minősítette.
    Az elbocsátást Aliser Uszmanov, a Kommerszant kiadó tulajdonosa személyesen kezdeményezte. A döntést követően a lap teljes politikai rovata felállt.
    Sajtójelentések szerint az FSZB tavaly vizsgálatot indított, miután Szafronov egyik cikkében azt állította, hogy Oroszország Szu-35-ös harci repülőgépeket gépeket szándékozik eladni Egyiptomnak. A Kommerszant a cikket később eltávolította oldaláról.
    Szafronov májusig dolgozott a Vedomosztyinál, ahonnan azt követően távozott, hogy a lap élére a Kreml irányvonalát követő főszerkesztőt neveztek ki.
    A hazaárulással meggyanúsított újságíró apja, idősebb Ivan Safronov, aki a Kommerszant katonai szakértője volt, 2007-ben halt meg, miután kiesett az ablakon.
    Hazaárulás címén 12-től 20 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható Oroszországban.