Helyhatósági, regionális és kormányzóválasztásokat tartanak Oroszországban

Alacsony részvételre, kevés meglepetésre és a kormányzó Egységes Oroszország párt jelöltjeinek győzelmére számít a szakértők többsége az Oroszországban vasárnap megtartandó helyhatósági regionális törvényhozási és kormányzóválasztáson.

Az ország 82 régiójában 88 ezer jelölt 5800 – különböző szintű – választáson 36 700 mandátumért küzd majd meg. Emellett 230 témában tartanak népszavazást. A választók 16 kormányzó személyéről dönthetnek majd. Moszkvában több mint 1500 helyi képviselői hely sorsa fog eldőlni. A politikai tisztségekért 42 párt és hat civil egyesület verseng egymással.
Hangos kampány nincs, a voksolás közeledtének jelei elvétve tapasztalhatók az utcákon vagy a médiában. A Vedomosztyi című gazdasági lap a héten ironikusan szigorúan titkos választásokról írt.
Politikai elemzők egy része szerint a feltűnő visszafogottság annak jele, hogy a Kreml kerülni akarja a kiélezett konkurenciaharcot, a politikai botrányokat, azokkal együtt pedig a szavazási hajlandóság esetleges megugrását, a második fordulókat és a váratlan fordulatokat is.
Az újraválasztásra pályázó kormányzójelöltek lojálisak, kihívóiknak pedig kevés esélyük volt, egy 2012-ben bevezetett szabályozás értelmében ugyanis át kellett volna menniük a „helyhatósági szűrőn”, vagyis támogatottsági kvótát kellett volna szerezniük a helyi képviselők között . Ezt az akadályt még Jevgenyij Rojzmannak, a negyedik legnagyobb orosz város, Jekatyerinburg kormánybíráló polgármesterének sem sikerült bevennie. Rojzman ezért – Alekszej Navalnij ellenzéki politikussal együtt – bojkottra szólított fel.
Egy ellenzéki jelölt megválasztása egyébként sem okozna különösebb fennakadást a közigazgatási rendszerben, a kormányzók súlya ugyanis csökkent, a régiók pedig nagyban függnek a központi finanszírozástól.
Az Egységes Oroszország párt a tavaly szeptemberi választáson háromnegyedes szupertöbbséget szerzett a szövetségi parlament alsóházában. Vasárnap egyébként az Állami Duma két mandátumát érintő pótválasztást is tartanak.
Oroszországban a szombati után legközelebb 2018 tavaszán lesz választás, akkor az elnök személyére fognak majd szavazni.

Forrás: MTI