Kezdőlap » Kitekintő » Világ » Hetvenöt éve ért véget a sztálingrádi vérfürdő

Hetvenöt éve ért véget a sztálingrádi vérfürdő

1943. február 2-án az utolsó német katonák is megadták magukat a szovjet csapatoknak Sztálingrádban. A csaknem fél évig tartó ostrom során másfél milliónál is több katona vesztette életét. A szovjetek győzelme a második világháború fordulópontját jelentette.

A legkorszerűbb és a korabeli orosz haditechnikát is felvonultató katonai parádéval emlékeztek meg pénteken Volgográdban a második világháború menetét megfordító sztálingrádi szovjet győzelem 75. évfordulójáról.

A Sztálingrádról, a személyi kultusszal való szakítást követően a hatvanas évek elején Volgográdra átnevezett város központjában megrendezett parádén 75 páncélos, 50 repülőgép és mintegy 1500 katona vonult fel. A megemlékezéseken Vlagyimir Putyin orosz elnök is részt vesz. A jubileum alkalmából országszerte több helyen tartottak megemlékezéseket, sőt az évfordulóra az orosz posta külön bélyeget adott ki.

Blitzkrieg a keleti fronton

A német csapatok 1941. június 22-én egy nagyszabású, de meglepetésszerű akció során, a Barbarossa-hadművelet nyitányaként átlépték a Szovjetunió határát, ezzel kezdetét vette az élet-halál harc a két totalitárius diktatúra között. A villámháború kezdeti lendülete télre alábbhagyott így a Vörös Hadseregnek Moszkva alatt sikerült megállítania a német előrenyomulást. Hitler 1942 nyarán újabb offenzívába kezdett, amiben már a nyugatról átdobott, harcedzett erők is részt vettek. A támadást ezúttal egyetlen irányba, a déli fronton indították meg. A hadművelet végső célja a kaukázusi olajmezők elfoglalása, a további harcokhoz szükséges üzemanyag biztosítása volt, de a Volgán átkelve a német erők előtt Moszkva felé is nyitva állt volna az út.

Az offenzíva 1942. június végén kezdődött, s kezdetben szinte akadálytalanul folyt. A Friedrich Paulus tábornok vezette német 6. hadsereg és a 4. páncélos hadsereg augusztus végére megközelítette a Volgát. A szovjet hadvezetés Sztálingrád térségébe vonta vissza erőit. A híres csata kezdetén mindkét oldalon egymillió katona állt egymással szemben. A városnak mindkét fél számára inkább csak szimbolikus jelentősége volt, Hitler „Sztálin városát” akarta bevenni. Morális okokból a szovjetek számára is létkérdéssé vált a legfőbb vezetőjükről elnevezett város védelme, és Sztálin kiadta az „egy lépést sem hátra” parancsot. A csatában szabad kezet kapó szovjet tábornokok felismerték, hogy a térségben idővel lehetőségük nyílhat az ellenség bekerítésére és felmorzsolására, ezért egyre több katonát vezényeltek Sztálingrádba.

A németek a szovjet védelmi gyűrűt áttörve szeptemberben a várostól északra kijutottak a Volgához, de a túlsó parton nem sikerült hídfőállást kiépíteniük. Az erőddé átalakított városban kíméletlen harc folyt házról házra, utcáról utcára, amelyben a németek nem sok hasznát vették tankjaiknak. Novemberre így is elfoglalták a város nagyobb részét, de a szinte emberfeletti elszántsággal küzdő védők iszonyatos véráldozat árán (volt olyan nap, hogy tízezernél is több embert vesztettek) megtartották állásaikat, így a kimerült német csapatok novemberre védelembe mentek át. Paulus helyzetét sebezhetővé tette, hogy a szárnyait biztosító olasz, magyar és román csapatok felszerelése gyengébb volt, miközben a szovjet hadvezetés minden nélkülözhető erőt Sztálingrád mögött vont össze, és elkészítette az ellentámadás tervét.

A fordulópont

1942. november 19-én reggel, mínusz 25 fokos fagyban a 28 kilométer hosszú fő áttörési szakaszon 3500 szovjet löveg és aknavető zúdított össztüzet az ellenséges állásokra, majd megindult a támadás, amely néhány óra alatt elsöpörte a várost északról és délről biztosító román erőket, öt nap múlva bezárult a harapófogó a 22 hadosztályt, 330 ezer katonát magában foglaló német központi csoportosítás körül. Paulus kétségbeesve küldte a sürgönyöket Berlinbe, de Hitlertől csak azt a választ kapta, hogy foglaljon el körkörös védelmet, és várja meg a „kívülről jövő felszabadító támadást”. A katlanba szorult hadsereg ellátását légihídon kísérelték meg, de a légi fölény hiányában ez szinte lehetetlen feladatnak bizonyult. A katonák téli öltözék, élelem és gyógyszer nélkül maradtak, éheztek, betegségek és fagy tizedelte őket. December 12-én sikertelenül kísérelték meg a kitörést, a felmentő hadművelet is kudarccal zárult, de a Führer megtiltotta a kapitulációt.

1943. január elején a szovjetek megkezdték a körülzárt németek felmorzsolását, az utcai harcok fordított szereposztásban kezdődtek újra, a németek szorultak vissza egyre kisebb területre. Hitler január végén marsallá léptette elő Paulust, abban reménykedve, hogy mivel német marsall addig még sohasem adta meg magát, ő is a hősi halált választja. Csalódnia kellett: a parancsok érzéketlenségén felháborodott, a további harcot értelmetlennek tartó, fázó és éhező katonái életét menteni akaró Paulus január 31-én megadta magát. Február 2-án valamennyi német katona letette a fegyvert, a foglyok között 22 tábornok volt.

A kétszáz napig tartó ütközetben a német és a velük szövetséges erők 800 ezer embert vesztettek halottakban, sebesültekben, foglyokban és eltűntekben, anyagi veszteségük 3000 repülőgép, csaknem 2000 harckocsi és rohamlöveg, több mint 10 ezer tüzérségi eszköz volt. A fogságba esett 91 ezer német katonából csak hatezer vergődött haza évekkel a háború befejeződése után. A sztálingrádi ütközettel a szovjet hadsereg iszonyatos veszteségeket szenvedett el, az emberáldozat akkora volt, hogy a számot nyilvánosságra sem hozták. Történészek 1,1 millióra teszik az elesettek számát. A keserű győzelem hatására ugyanakkor a Vörös Hadsereg átvette és a háború végéig megőrizte a hadászati kezdeményezést a keleti fronton.

Forrás: www.hirado.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
Kétéves huszti kislánynak kérnek segítséget

A kétéves huszti Innánál kétoldali, belsőfül eredetű süketséget állapítottak meg az orvosok – olvashatjuk a mukachevo.net hírportál február 2-ai bejegyzésében.

Close