Katolikus püspököt szenteltek Kínában

Több mint három év után, különleges biztonsági intézkedések közepette, ismét katolikus püspököt szenteltek Kínában, a Honan tartományi Anjang városában – jelentette szerdán a helyi média.

A 44 éves Joseph Csang Ji-lint a több mint 5 milliós népességű közép-kínai településen három másik püspök, 75 pap és több mint 1500 hívő – köztük külföldről érkezettek – jelenlétében szentelték fel a Szent Szív székesegyházban. A kívül rekedtek közül több százan kivetítőkön követték az eseményt.
Csang 1996-ban végezte el a papi szemináriumot és 2004-ben szentelték pappá. Új posztjára még áprilisban választotta a kínai katolikus szövetség, de már azt megelőzően megtörtént személyéről az egyeztetés a Szentszékkel.
A nyilvános eseményen részt vevő püspökök közül valamennyien rendelkeztek a Vatikán jóváhagyásával, noha ez Kínában nem feltétele a püspökök kinevezésének. Ezért korábban a Szentszék több „kínai módra”, saját hatáskörben választott püspök kiközösítéséről döntött, illetve a pápai jóváhagyás nélkül kinevezetteknek ezzel kellett szembenézniük.
Megfigyelők szerint Ferenc pápa határozott szándéka a Vatikán Kínához fűződő kapcsolatainak rendezése, s ezt elősegítendő informális diplomáciai egyeztetések zajlanak. A közeledést szolgáló gesztusként értékelték azt is, hogy Ferenc pápa tavaly év végén elhárította a találkozó lehetőségét a Pekingben nem szívelt dalai lámával. A kínai kormány ezt elégedetten nyugtázta, s ugyancsak több ízben kifejezte készségét a kapcsolatok normalizálására.
A kínai kormány álláspontja ugyanakkor, hogy nem enged külső beleszólást immár bő tízmilliós katolikus népességének irányításába, püspökeinek kinevezésébe, azt a „független kínai katolikus egyházra” bízza. Mindezek elfogadtatása mellett Peking a diplomáciai kapcsolatok rendezésének feltételéül szabja azt is, hogy a Vatikán a Kínai Népköztársaságot (KNK) ismerje el Kína egyedüli képviselőjének, Tajvant pedig elválaszthatatlan részének tekintse.
A KNK 1951-ben megszakította kapcsolatát a Szentszékkel, amely kitartott a Kínai Köztársaság (Tajvan) elismerése mellett, s ma is Európában egyedüliként tart fenn diplomáciai kapcsolatot Tajvannal.