Két év után újra földrengés rázta meg a közép-olasz kisvárosokat

Kedd reggel 4,7-es erősségű földrengés rázta meg Olaszország középső részét. A földmozgást még Rómában is lehetett érezni. A helyzet azért veszélyes, mert a régióban a két évvel ezelőtti súlyos földrengés után még mindig rengetegen élnek átmeneti szálláshelyeken.

A közép-olaszországi földrengés epicentrumát Macerata városától két kilométerre észlelte az olasz geofizikai és vulkanológiai intézet. A földmozgás hatásait Anconában, Pesaróban, Umbriában, Lazióban és a Rómában is érezni lehetett. A reggel 5 óra után észlelt földrengésben senki sem sérült meg, de a helyi épületek közül több megrongálódott. Az iskolákat bezárták, a közlekedés akadozik, egyelőre úgy tudni, hogy csak az épületekben keletkeztek károk.

Pieve Torina polgármestere, aki a reggeli órákban a földrengés epicentrumától nem messze tartózkodott, egy helyi rádióinterjúban azt mondta, hogy a város több épületében is komoly kárt okozott a földmozgás.

A földrengés alatt az ezer lakosú Muccia 17. századi toronyórája állítólag összedőlt. Az olasz polgári védelem már kedd reggel a helyszínre érkezett, hogy felmérje az épületekben keletkezett kárt. A helyi vasútvonalat is lezárták. A reggeli 5 órás földrengést tíz utórengés követte, köztük két 3,5-es erősségű is.

Muccia az ország középső részén található Le Marche régió része, ennek a térségnek a 2016 augusztusában történt, halálos áldozatokat is követelő földrengés szinte tönkretette. A két hónappal később bekövetkező földrengés pedig még nagyobb pusztítást okozott a régióban. A mostani legerősebb, 4,7-es földrengés csak az ötszázada volt a 2016 októberében tapasztalt földmozgásnak.