Két túlélőt találtak 9 nappal a földrengés után Japánban

 

Két túlélőt találtak kilenc nappal a Japán északkeleti részét megrázó földrengés után Isinomaki városában – közölte vasárnap a rendőrség.

 

„Egy 80 éves asszonyt és egy 16 éves fiút találtunk délután a romok alatt – mondta a rengés és a cunami által igen erősen sújtott város rendőrségének szóvivője. – Kissé kihűltek, de tudatuknál voltak. Helikopter vitte őket kórházba.” A mentők már csaknem teljesen lemondtak arról, hogy ennyi idővel a természeti katasztrófa után még túlélőre lelhetnek. A japán hadsereg folytatta vasárnap a megsérült fukusimai atomerőmű locsolását, hogy elkerüljék a sugárzó fűtőanyag robbanását, ami jelentős mennyiségű radioaktív anyagot juttatna a légkörbe – közölte a japán atombiztonsági hivatal.

Szombattól vasárnapig az erőmű 3-as reaktorát öntözték 13 órán át több mint 2 ezer tonna vízzel – idézték a médiák a tokiói tűzoltóságot.

Az erőmű technikusai eközben készülnek arra, hogy radioaktív gáz kerülhet a levegőbe a nyomás újabb emelkedése miatt. Egy biztonsági tisztségviselő azt mondta, hogy a sugárzás elleni védekezésül már napokkal ezelőtt jódtablettákat kellett volna osztani a komplexum környékén. A kormány arra figyelmeztetett, hogy spenót- és tejvizsgálatok alapján az erőműtől 120 kilométer távolságban is meghaladta a sugárzás a biztonsági határértéket.

Vasárnap esők várhatók Japánban, és ez azt az aggodalmat kelti a lakosság egy részében, hogy a nap végére – főként Tokió körzetébe – jelzett csapadék sugárszennyezett lehet. Fukujama Tecuro, a miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke az NHK köztévében igyekezett megnyugtatni az embereket, miszerint „a jelenlegi szintek semmilyen veszélyt nem jelentenek az egészségre”. Mint mondta, „aki aggódik, használjon esernyőt, aki pedig átnedvesedett, mossa le magát”.

A meteorológiai intézet 3-5 milliméternyi csapadékot jósol a fukusimai atomerőmű környékén, és kisebb esők várhatók (helyi idő szerint) estefelé az onnan 250 kilométerrel délkeletre lévő fővárosban is.

Forrás: MTI