Kína: Elindították a Sencsou-10 űrhajót

Sikeresen elstartolt kedden a Sencsou-10 űrhajó, s ezzel Kína ötödik olyan űrhajóját küldte a világűrbe, amelyen emberek tartózkodnak.

Az űrhajó közép-európai idő szerint 11 óra 38 perckor indult, fellövését a kínai központi televízió élőben közvetítette.

Az űrhajósok búcsúztatását és a pályára juttatás folyamatát az északnyugat-kínai csiucsuani űrközpontban Hszi Csin-ping államelnök is végignézte.
Az első kínai tíz éve, 2003 októberében járt az űrben, a Sencsou-5 fedélzetén. Két évvel később már ketten, míg 5 év múlva már hárman indultak útnak. Az első nő űrhajós tavaly járta meg sikerrel a kínai expedíciót.
A Sencsou-10 fedélzetén két férfi, Nie Haj-seng, a 48 éves parancsnok és a 47 éves Csang Hsziao-kuang mellett most is helyett kapott egy nő, a 33 éves Vang Jan-ping. Pilótaként szolgált a hadseregben, amikor 2010-ben az űrhajósjelöltek közé választották.

Forrás: MTI/Vajdasag.ma