Kína véget vet az egykepolitikának

Kínában véget vetnek az egykepolitikának, a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottsága úgy döntött, hogy a korábbi szabályok enyhítésének folyamatában mindenkinek engedélyezni fogják a két gyermek vállalásának lehetőségét – jelentette az állami média csütörtökön.

Az ország legmagasabb szintű döntéshozó szervének négynapos plenáris ülésén hozott döntés hatályba lépéséhez a törvényhozás jóváhagyására lesz szükség. A parlament legközelebb jövő tavasszal ül össze.
A központi bizottság közleménye szerint a határozat célja a demográfiai folyamatok egyensúlyba hozása. Az elmúlt évtizedek születésszabályozási gyakorlata következtében ugyanis a kínai népesség gyors ütemben öregszik, a hagyományosan fiúgyermeket előnyben részesítő társadalomban pedig vészesen felborult a nemek aránya.
Az 1970-es évek végén bevezetett, általában egy gyermeket engedélyező politikán több ízben apró korrekciókat hajtottak végre, míg legutóbb mindazon házaspároknak engedélyezték a két gyermek vállalását, akik közül legalább az egyik egyke.
Mivel az elmúlt években bevezetett kedvezmények ellenére a szakértők továbbra is kritikusnak látják az ország demográfiai kilátásait, a korlátozások feloldását korábban több alkalommal is kezdeményezték szakmai szervezetek, illetve területi kormányzatok. Az illetékes állami felügyelet azonban rendszeresen azt válaszolta, hogy a családtervezést még hosszú ideig keretek között kívánják tartani. A mostani döntés is csupán a két gyermek (és nem több) vállalását teszi lehetővé.
A kínai demográfusok azt állítják, hogy ha nem vezetik be az egykepolitikát, akkor 2011-ig 400 millióval több gyermek született volna, a világ népessége pedig 2011 októbere helyett már 2006-ban elérte volna a hétmilliárdot. Ezen túl a környezet túlzott megterhelésének elkerülését is az érvek közé szokták sorolni.