bilincs 001

Korrupciós vádak miatt letartóztatták Kína legmagasabb rangú ujgur politikusát

A kínai legfelső népi államügyészség (SPP) elrendelte Nur Bekri korábbi párttitkár és a nemzeti energiahatóság vezetőjének letartóztatását, miután az a gyanú merült fel vele szemben, hogy kenőpénzeket fogadott el – közölte az SPP kedden.

Bekri a muszlim ujgur kisebbség lakta, nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területről származik, és korábban betöltött pozícióival a legmagasabb rangú ujgur politikus volt Kínában. Bekri hét éven keresztül, 2007 és 2014 között töltötte be Hszincsiang kormányzói tisztjét. Kormányzóságát azonban etnikai zavargások jellemezték.

A múlt hónap szeptemberében vádolták meg kenőpénzek elfogadásával, és ezt követően menesztették a nemzeti energiahatóság éléről, valamint a Kínai Kommunista Pártból is kirúgták. Elfogatásáról az után született döntés, hogy a Nemzeti Felügyelő Bizottság lezárta a vizsgálatot, és Bekri ügyét átadta az ügyészségnek.

A kínai állami média beszámolója szerint Bekrit kenőpénzek elfogadása mellett azzal is vádolják, hogy szexuális szolgáltatásokért cserébe nyújtott segítséget. Az ellene folytatott vizsgálat megállapította, hogy Bekri hatalmával visszaélve juttatott másokat előléptetésekhez, segítette egyes vállalatok működését, és közreműködött bizonyos ásványi erőforrások kiaknázásában – írja a China Daily című kínai pártlap.

A múlt héten szintén nagy port kavart, hogy a nemzetközi rendőrségi együttműködési szervezet, az Interpol volt elnökét, a kínai Meng Hung-vejt korrupciós vádak miatt menesztették miniszterhelyettesi tisztségéből, és kizárták a Kínai Kommunista Pártból.

Hszi Csin-ping kínai elnök 2012 végén hirdetett átfogó kampányt a korrupció ellen. Ennek keretében azóta mintegy másfél millió köztisztviselő részesült büntetésben. A közvélemény által méltatott kampány azonban sokak szerint eszközként szolgál Hszi számára politikai ellenlábasainak ellehetetlenítésére.