Közelíti Kínát és Oroszországot a muzulmán kihívás

Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint „van egyfajta közeledés” Kína és Oroszország között katonai és politikai téren a muzulmán mozgalmak ujgurföldi, illetve közép-ázsiai törekvéseivel kapcsolatban.

A szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában azt mondta, hogy ez fejtörést okoz az Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak.

Hangsúlyozta: mindkét állam esetében kihívás, hogy a muzulmán népesség termékenységi rátája jóval nagyobb az országos átlagnál. Ráadásul az orosz fiatalok ma már nemigen mennek az Urálon túlra dolgozni, bármilyen jó fizetést ajánlanak is nekik – tette hozzá.