Kreml: Putyin nem sértődött meg amiatt, hogy Trump lemondta a kétoldalú találkozót

Vlagyimir Putyin orosz elnök nem sértődött meg amiatt, hogy amerikai hivatali partnere, Donald Trump lemondta kettőjük Buenos Airesben tervezett találkozóját, de sajnálatát fejezte ki a történtek miatt – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külügyi tanácsadója újságíróknak kedden Moszkvában.

Elmondta, hogy a múlt hétvégén az argentin fővárosban megtartott G20-csúcson Trump egy fogadáson odament Putyinhoz és a két vezető 10-15 percig „állva” folytatott eszmecserét egymással. Ez alatt az orosz elnök, amennyire ennyi idő alatt lehetett, „részletesen” kifejtette Moszkva álláspontját Kercsi-szoros közelében, a Fekete-tengeren történt orosz-ukrán incidenssel kapcsolatban, az amerikai államfő pedig „figyelmesen meghallgatta az érvelést”.

Trump arra hivatkozva mondta le a szombatra tervezett különtárgyalást Putyinnal, hogy Oroszország nem bocsátotta szabadon az incidens során elfogott 24 ukrán tengerészt és kémelhárítót, valamint nem szolgáltatta vissza az általa lefoglalt három ukrán haditengerészeti vízi járművet. Az esetet Moszkva ukrán határsértésként, Kijev pedig a hajózás szabadságára vonatkozó nemzetközi szabályok és kétoldalú megállapodások orosz megszegéseként értékelte.

Usakov szerint a két elnök Buenos Airesben szót ejtett a Kercsi-szorosban és az Ukrajnában általában kialakult helyzetről.

Mint mondta, Putyin esetleges washingtoni látogatásának témája nem merült fel. A Kreml tisztségviselője kifejezte Moszkva készségét a Washingtonnal folytatandó párbeszédre és egy újabb Putyin-Trump találkozóra. Úgy vélekedett, hogy a két ország felső vezetésének „rendkívül fontos” lenne nemcsak „állva”, hanem végre egy újabb teljes körű tárgyalás keretében beszélnie egymással, egyebek között a biztonság témakörében.

Usakov szerint a jelenlegi helyzetben az amerikaiaknak kellene kezdeményezniük, „minden tőlük függ”. Mint mondta, John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó Buenos Airesben közölte vele, hogy az Egyesült Államok kész a kapcsolattartás folytatásra. Az orosz elnöki tanácsadó nem tudta megmondani, hogy hol, mikor és milyen szintű kétoldalú találkozókra lehet számítani.

Tájékoztatása szerint Putyin szerdai, Nicolás Maduro venezuelai elnökkel folytatandó megbeszélésén szó eshet a dél-amerikai országnak nyújtott orosz gazdasági támogatás kiszélesítéséről, s a napirenden szerepe majd az energiaügyi és haditechnikai együttműködés is. Usakov hangsúlyozta, hogy Moszkva támogatja a párbeszédet a szembenálló venezuelai politikai erők között. Kontraproduktívnak nevezte a Caracasra kívülről gyakorolt nyomást, és kifejezte reményét, hogy vasárnap esedékes venezuelai helyhatósági választások provokációk és törvénysértések nélkül fognak lezajlani.

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök pénteken esedékes – kétnapos kormányközi bizottsági üléssel is előkészített – moszkvai látogatásával kapcsolatban Usakov azt hangoztatta, hogy annak „egy nyugtalan korszakot kell lezárnia” a kétoldalú viszonyban. A két ország kapcsolatában júliusban feszültség lépett fel, miután görög sajtóértesülés szerint Oroszország beavatkozott a görög belügyekbe, és az ország biztonságát aláásó tevékenységet folytatott.

Athén akkor, mint arra Usakov emlékeztetett, kiutasított két orosz diplomatát és további kettőnek megakadályozta a beutazását. Az elnöki tanácsadó sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy elmaradt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter athéni látogatása, amelyet a kétoldalú barátsági és együttműködési szerződés aláírásának 25. és a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 190. évfordulójára.

Usakov a tárgyalások várható témaköreiről szólva elmondta, hogy Görögország érdeklődést mutatott a tervek szerint a déli nyomvonalon kiépítendő fölgázvezetékhez való csatlakozás, a Szaloniki és Novorosszijszk közötti hajózási útvonal beindítása, valamint orosz szárnyashajók vásárlása iránt.

Közölte, hogy a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének vezetőinek csütörtökre tervezett csúcstalálkozója Jereván kérésére elmarad az örményországi választási kampány miatt. A blokknak Oroszország, Fehéroroszország, Örményország, Kazahsztán, Kirgizisztán, és Tádzsikisztán a tagja.

Mint mondta, Putyin Argentínában Angela Merkel német kancellárral és Recep Tayyip Erdogan török elnökkel megvitatta annak lehetőségét, hogy egy újabb orosz-török-német-francia csúcstalálkozót tartsanak Szíria ügyében.

Közölte, hogy Putyin Szaúd-Arábiába és az Egyesült Arab Emírségekbe készül, de a látogatások dátumáról még nem tudott beszámolni.