Kezdőlap » Kitekintő » Világ » Külföldiekkel oldhatja meg Németország a hadsereg létszámproblémáit
Német katonák

Külföldiekkel oldhatja meg Németország a hadsereg létszámproblémáit

A Bundeswehr évek óta súlyos problémákkal küzd a toborzás terén.

„A német honvédség felnőtté válik. Ehhez képzett emberekre van szükség. Ehhez minden lehetséges opciót mérlegre fogunk tenni” – erősítette meg a védelmi minisztérium az Augsburger Allgemeine című bajor lap értesülését a ZDF német közszolgálati televíziónak.

A ZDF honlapján megjelent beszámoló szerint az elképzelés már a védelmi tárca 2016-os úgynevezett fehér könyvében is szerepelt, és most a hadkiegészítési stratégia újragondolásakor vetődött fel ismét. A ZDF-nek nyilatkozó Erich Vad biztonságpolitikai szakértő szerint jó és helyes, hogy a védelmi tárca új, gyakorlatias megoldásokon gondolkozik.

Két héttel ezelőtt a Bild című német tömeglapnak sikerült megszereznie a védelmi minisztérium egyik bizalmas jelentését, melyből az derült ki, hogy a német hadsereg a teljesítőképessége határára ért, jelenleg nem tud a mostaniak mellett további feladatokat vállalni, és minden haderőnemnél problémát okoz a létszámhiány.

Forrás: mti.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
Kárpátalján lesz az össz­nemzeti búzaösszeöntés

Az a megtiszteltetés érte a kárpátaljai szervezőket, hogy idén augusztus 4-én szűkebb pátriánkban, a Beregszász melletti Mezőgecsében kerül sor a...

Close