Lemondott a grúz kormányfő

A miniszterelnök egy televíziós beszédben jelentette be távozását. Lépését nem indokolta meg. Megfigyelők szerint a kormánykoalíció pártjai a népszerűségüket szeretnék növelni a 2016 októberében esedékes parlamenti választások előtt.

A grúz alkotmány értelmében a legtöbb parlamenti mandátummal rendelkező politikai erőnek – adott esetben a Grúz Álom pártszövetségnek – hét napon belül kell az államfőtől kérnie, hogy jelöltjük nevét terjessze be jóváhagyásra a parlament elé. Grúz médiaértesülések szerint Garibasvilit Georgi Kvirkasvili miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter válthatja a kormány élén.

A 33 éves Garibasvili 2013 novembere óta állt a grúz kormány élén, kinevezésekor a legfiatalabb európai kormányfő volt. A 2012 októberében történt belügyminiszteri kinevezéséig szinte teljesen ismeretlen politikust Bidzina Ivanisvili milliárdos, volt kormányfő szövetségesének tartották, akinek a pártszövetsége, a Grúz Álom 2012-ben megnyerte a választásokat, és a Miheil Szakaasvili volt elnököt támogató Egységes Nemzeti Mozgalom elvesztette vezető szerepét.

Garibasvili, aki a párizsi Sorbonne egyetemen diplomázott nemzetközi kapcsolatokból, többek között a milliárdos jótékonysági alapítványát vezette, annak bankjában, illetve a rapénekes fia lemezkiadójában dolgozott.