Ma elnököt választ Egyiptom

A szavazópolgárok keddig járulhatnak az urnákhoz, hogy megválasszák a köztársaság hatodik elnökét.


Elnökválasztás kezdődik ma Egyiptomban. A szavazópolgárok keddig járulhatnak az urnákhoz, hogy megválasszák az 1953-ban alakult köztársaság hatodik elnökét.

Két éven belül ez lesz a második államfőválasztás az arab világ legnépesebb országában, az előzőt az iszlamista Mohamed Murszi nyerte meg, akit a hadsereg azonban tavaly július 3-án elmozdított tisztségéből.

A választási előrejelzések azt mutatják, hogy a fegyveres erők akkori főparancsnoka, az iszlamista rezsim megbuktatását levezénylő Abdel-Fattáh esz-Szíszi élvez nagyobb támogatottságot az államfői posztra pályázó két jelölt közül.

A köznyelvben csak tábornagyként emlegetett Szíszitől sokan az elmúlt három évet jellemző politikai és közbiztonsági káosz orvoslását remélik, míg ellenfele, a baloldali Hamdín Szabbáhi hívei éppen azt értékelik, hogy jelöltjük független a biztonsági erőktől.

A voksoláson a becslések szerinti 90 millió egyiptomi közül mintegy 54 millióan vehetnek részt. Ez kétmillióval meghaladja a 2012-es elnökválasztás alatt szavazásra jogosultak számát.

Az Arab Ligán és az Afrikai Unión kívül az Európai Unió is megfigyelőket küldött az észak-afrikai országba. Ez az első alkalom, hogy EU-s megfigyelők ügyelnek egy egyiptomi választás jogszerű lebonyolítására.
Az elnökválasztás eredménye június 5-én várható.

Forrás: Hirado.hu