Megbéníthatja Nagy-Britanniát a szerdai sztrájk

Az utóbbi három évtized legnagyobb közalkalmazotti sztrájkja kezdődött szerdán, helyi idő szerint éjfélkor Nagy-Britanniában.

Az egynapos munkabeszüntetést a szakszervezetek a nyugdíjrendszer tervezett szigorítása miatt hirdették meg. Az előrejelzések szerint várhatóan komoly fennakadásokat okoz egyebek mellett a nemzetközi repülőterek forgalmában, a közoktatásban, az egészségügyi ellátásban és szinte minden lakossági közszolgáltatási területen.

A konzervatív-liberális kormánykoalíció tervei szerint az évtized végére jelentősen emelkedne a közalkalmazottak állami nyugdíjra jogosító korhatára.

A brit közalkalmazottak jelentős része jelenleg 60 éves korában teljes állami nyugdíjra jogosult, ám az általános állami nyugdíjkorhatár 2020-ra a tervek alapján egységesen 68 év lesz a közszolgálati és a versenyszférában egyaránt. A korhatár emelésével együtt növekedne a bérekből levont nyugdíj-hozzájárulás is, emellett a nyugdíjak összegét nem az utolsó ledolgozott év, hanem a közalkalmazotti munkaviszonyban eltöltött teljes időszak bérátlaga alapján számolnák ki. George Osborne pénzügyminiszter éppen a sztrájk előtti napon jelentette be, hogy az eredetileg tervezett 400 ezer helyett 710 ezer fős leépítést kíván végrehajtani a kormány a 2015-ig tartó parlamenti ciklus végére.

Előzetes becslések szerint legalább kétmillióan csatlakoznak a szerdai sztrájkhoz. Ilyen méretű közalkalmazotti munkabeszüntetésre az 1970-es évek vége óta nem volt példa Nagy-Britanniában. Az akcióban részt vesznek a brit határrendészeti hatóság (UKBA) munkatársai is, ami azt jelenti, hogy a nagyobb nemzetközi repülőtereken jelentős fennakadás lehet az útlevélkezelésben. A BAA, a legnagyobb brit repülőtér-üzemeltető cég arra hívta fel a légitársaságok figyelmét, hogy ugyan mindent elkövet a sztrájk okozta problémák csökkentésére, azonban előfordulhat, hogy az érkező utasoknak két-három órát is várniuk kell útlevelük ellenőrzésére.

A BAA a hét elején levélben kérte a brit repülőterekre járatokat közlekedtető légitársaságokat, hogy lehetőleg csökkentsék az utasok számát a Nagy-Britanniába induló repülőgépeken, és több légitársaság jelezte is, hogy ingyenesen lehetővé teszi a jegyek átfoglalását más indulási időpontokra.

A világ legnagyobb nemzetközi forgalmú repülőtere, a londoni Heathrow és Budapest között a British Airways közlekedtet napi három járatot; a Malévnak naponta két járata van a második legnagyobb londoni repülőtérre, Gatwickre. Gatwick nem a BAA kezelésében van, de itt is várható fennakadás a határrendészet működésében. Nagy-Britannia nem csatlakozott a schengeni egyezményhez, így a többi EU-tagállamból érkező utasoknak is kivétel nélkül útlevél-ellenőrzésen kell átesniük.

Az állami kórházakban több ezer műtétet későbbre ütemeztek át a sztrájk miatt, de az életmentő beavatkozásokat elvégzik, a sürgősségi ellátás nem áll le, és a daganatos és egyéb, folyamatos ellátást igénylő betegségben szenvedők kezelése sem szünetel.

Az angliai iskolák 90 százaléka tanítási szünetet hirdetett szerdára. Meleg étel nélkül maradnak a parlamenti képviselők is, mivel a londoni alsóház éttermi személyzete szintén sztrájkol.

A Downing Street-i miniszterelnöki hivatal szóvivője közölte, hogy a sztrájkkal a szakszervezetek „semmit nem fognak elérni”. A kormány felszólította az érdekképviseleteket a tárgyalások folytatására. Hivatalos számítások szerint a sztrájk 500 millió font (180 milliárd forint) kiesést okoz a brit gazdaságban.

Forrás: index.hu