Megerősítették az Iszlám Állam vezetőjének halálát

Az Emberi Jogok Szíria Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, londoni székhelyű szíriai emigránsszervezet kedden közölte a Reuters hírügynökséggel: „megerősített információja” van arról, hogy meghalt Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetője.

A Reuters kiemelte, hogy maga sem tudja ellenőrizni az információ hitelességét, és korábban már többször keltették Bagdadi halálhírét, amelyet azonban soha nem sikerült megerősíteni.

Legutóbb májusban Oroszország jelentette be, hogy egy légicsapás során lehet, hogy megölték az terroristavezért, de később ezt sem sikerült megerősíteni.

A lázadók lelőtték a kormányerők egyik harci gépét

Lelőtték a szíriai kormányhadsereg egyik harci repülőgépét a lázadók egy tűszüneti övezet közelében, a délnyugat-szíriai esz-Szuveida város közelében – közölte kedden a szíriai konfliktust szorosan figyelemmel követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.

A londoni székhelyű civil szervezet szerint a sugárhajtású gépet esz-Szuveida külterületén lőtték le, amely székhelye az azonos nevű tartománynak, ahol – a szintén délnyugat-szíriai Deraa és el-Kuneitra tartományokkal egyetemben – múlt vasárnaptól lépett életbe az a tűzszünet, amelyről Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök állapodott meg a múlt héten.

Az OSDH beszámolója szerint a térségben, ahol a repülőgépet lelőtték, jelenleg is folynak a harcok az ellenzéki Szabad Szíriai Hadsereg ernyőszervezet harcosai és a kormányerők között. Az összecsapások sebesültjeinek és halottjainak számára vonatkozó adatokat a civil szervezet nem közölt.

Az OSDH szerint a szíriai kormány rendszeresen megsérti az Egyesült Államok és Oroszország közvetítésével létrejött, vasárnaptól hatályba lépett tűzszüneti megállapodást.