Megkezdte rendkívüli ülését a spanyol kormány

A spanyol kormány szombat délelőtt megkezdte rendkívüli ülését, amelyen végleges döntést készül hozni arról, hogy a katalán függetlenségi törekvésekkel kapcsolatban pontosan milyen intézkedéseket terjeszt be a parlament felső házának, az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva.

A hetek óta tartó spanyol belpolitikai válságot az október 1-jén tartott katalán függetlenségi népszavazás váltotta ki, amelyet a spanyol alkotmánybíróság törvényellenesnek talált és a madridi kormány is a leghatározottabban elítélt.
A spanyol kormány tervezett intézkedései között szerepel, hogy januárban Katalóniában előrehozott helyi parlamenti választásokat tartsanak, s erről a kormány már megállapodott az ellenzéki Spanyol Szocialista Munkáspárttal (PSOE) is. Az eldiario.es internetes lap erre vonatkozó értesülését Carmen Calvo szocialista politikus megerősítette pénteken, a spanyol közszolgálati televíziónak nyilatkozva.
Carmen Calvo szerint az alkotmány 155-ös cikkének alkalmazása nem az autonómia felfüggesztését jelenti, hanem a megsértett törvényesség és alkotmányos rend helyreállítását Katalóniában.
A szenátus elnöksége még szombaton, a kormány ülését követően összeül, hogy meghatározza a javaslatcsomag tárgyalásának menetét.
Sajtóinformációk szerint külön parlamenti bizottságot hoznak majd létre 27 szenátusi képviselővel, amely megvitatja a tervezett intézkedéseket. Lehetőséget kell biztosítaniuk a katalán kormánynak is az érvelésre.
A bizottság által elfogadott javaslatcsomagról vitát és szavazást tartanak a felsőház ülésén, erre a legutóbbi nem hivatalos információk szerint október 27-én kerülhet sor.
Az intézkedések elfogadásához a képviselők abszolút többségének támogatása szükséges, ezzel a spanyol kormánypárt egymaga rendelkezik. A megszavazott intézkedéscsomag azt követően lép hatályba, hogy megjelenik a hivatalos állami közlönyben.