Kezdőlap » Kitekintő » Világ » Merkel szerint a migráció nem bajt hozott, hanem kihívást

Merkel szerint a migráció nem bajt hozott, hanem kihívást

Angela Merkel német kancellár nem ért egyet Horst Seehofer belügyminiszter arra vonatkozó kijelentésével, hogy a migrációs kérdés minden politikai baj eredője Németországban.

Én másképp fogalmaznék – mondta Merkel az RTL televíziónak adott interjúban csütörtökön. Én azt mondom, hogy a migrációs kérdés kihívások elé állít minket, és adódnak problémák, viszont vannak sikerek is – jelentette ki.

Horst Seehofer német belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió elnöke a Rheinische Post című lap hírportálján korábban megjelent interjúban arra a kérdésre, hogy miért áll a CSU és a Merkel vezette testvérpárt, a német Kereszténydemokrata Unió választói támogatottsága történelmi mélységben, 27 százalékon, azt mondta, hogy ez nem kizárólag a migráció körüli gondoknak tulajdonítható, de már három éve hajtogatja, hogy a migrációs kérdés minden politikai probléma eredője.

A szászországi Chemnitzben történt demonstrációkon olyan dolgokat tapasztalhattunk, amelyek nem helyénvalóak, gyűlölettel teli, más emberek ellen irányuló jelenségek – mondta Angela Merkel. Hozzátette: voltak ugyanakkor olyan tüntetések is, amelyek megmutatták, hogy az emberek az idegengyűlölet és a rasszizmus ellen is felemelik a szavukat.

Az interjúban a német kancellár élesen bírálta a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) ellenzéki pártot, amely Merkel szerint csak tovább gerjeszti a helyzetet. Megjegyezte: rendkívül kritikusan tekint például a párt egyes tagjainak azon kijelentéseire, amelyek szerint egy békés forradalom révén el kellene tüntetni minden nem kívánatos újságírót.

Visszafogottan reagált a kancellár arra a felvetésre is, hogy az alkotmányvédelmi hivatal országos szinten megfigyelés alá vonja az AfD-t. Először is politikai síkon kell az AfD-vel szembeszállnunk és Németország gondjait megoldanunk. A biztonsági hatóságoknak folyamatosan vizsgálniuk kell a megfigyelés kérdését és ajánlásokat kell tenniük. Jelenleg erre vonatkozó ajánlás nincs – mondta Merkel.

Az AfD szövetségi szintű nemzetbiztonsági megfigyeléséről többször volt már vita a német nyilvánosságban azóta, hogy a párt 2013-ban megalakult. A kérdés a napokban új lendületet vett, miután a szövetségi kormány menekültpolitikájának és bevándorláspolitikájának erőteljes bírálatára összpontosító AfD és az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen nevű, szélsőjobboldaliként számontartott mozgalom híveinek egy csoportja együtt menetelt egy demonstráción a szászországi Chemnitzben.

Forrás: www.hirado.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
Kárpátaljai diáké lett a Japánban megrendezett informatikaverseny bronzérme

Szeptember 5-én került sor a nemzetközi informatikaverseny második fordulójára Japánban – adta hírül a mukachevo.net hírportál.

Close