Kezdőlap » Kitekintő » Világ » Moszkva “nem tesz erőfeszítést” a nukleáris egyezményben foglaltak betartására
Illusztráció

Moszkva “nem tesz erőfeszítést” a nukleáris egyezményben foglaltak betartására

Az amerikai diplomácia irányítója egy sor más kérdésben is kifejtette álláspontját, így kitért például Szíriára, Iránra, a Közel-Keletre és Európára.

Hangsúlyozta, hogy Moszkva a Donald Trump elnök által adott 60 napos határidőn belül eddig semmit sem tett a hidegháborút lezáró atomszerződés tiszteletben tartására. “Számunkra nincs értelme annak, hogy részt vegyünk egy olyan kétszereplős szerződésben, amelyet csak az egyik szereplője tart be” – fogalmazott.

Donald Trump amerikai elnök októberben egy kampánykörúton jelentette be, hogy kormányzata felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást (INF), mivel szerinte Oroszország megsérti ezt az 1987-ben Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet vezető által aláírt egyezményt. Trump októberben nem bocsátkozott részletekbe azt illetően, hogy Moszkva mivel sérti meg a megállapodást, de közölte, hogy az orosz félnek 2019. február 4-ig kell lépéseket tennie az INF-ben foglaltak betartására, vagyis a szerződés által tiltott fegyverzeteit ki kell vonnia Európából, ellenkező esetben Washington egyoldalúan kilép a szerződésből. Az INF-szerződés egyébként földi indítású hagyományos és nukleáris robbanófejekkel felszerelt, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákról rendelkezett, meghatározva a robbanófejek számát és a rakéták hatótávolságának nagyságát.
A Newsmaxnek adott interjújában Pompeo megerősítette: az amerikai kormányzat azon dolgozik, hogy elérje a Moszkvában letartóztatásban lévő Paul Whelan volt tengerészgyalogos szabadon bocsátását. Whelan ellen csütörtökön emeltek vádat kémkedés miatt. A külügyminiszter közölte azt is, hogy Jon Huntsman moszkvai amerikai nagykövet személyesen találkozott Whelannel, és a letartóztatott férfi már telefonon beszélhetett is Michiganben élő családtagjaival.

Szíriáról szólva a tárcavezető megerősítette a csapatkivonást, de nem kívánt részletekbe bocsátkozni a mintegy kétezer amerikai katona kivonásának határidejéről és menetrendjéről. “Nem akarom, hogy ellenfeleink pontosan tudják, mikor kezdődik (a csapatkivonás), de az irányelvek egyértelműek, és be is lesznek tartva” – jelentette ki. Hozzátette: az amerikai elnök eltökélt a Közel-Kelet biztonságának előmozdításában. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a jövő héten John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó és Jim Jeffrey szíriai különmegbízott török tisztségviselőkkel egyeztet a szíriai helyzetről. A közel-keleti térség stabilitásához Mike Pompeo fontosnak mondta az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelem folytatását és Irán befolyásának visszaszorítását. “Folyamatosan értékeljük az Irán ellen hozott szankciókat és hatékonyságukat” – mondta, de nem említette, hogy az amerikai kormányzat újabb szankciókat fontolgatna. Azt állította, a szankciók végső célja az, hogy “olyan környezetet teremtsenek, amelyben az iráni nép jobban él, mint a mai zsarnok rezsim alatt”.

Forrás: mti

Szólj hozzá!

More in Moszkva
Moszkva ellenszankciókat vezetett be Kijevvel szemben

Kormányrendeletet írt alá Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök, amelynek értelmében Oroszország csütörtöktől gazdasági ellenszankciókat léptet életbe 322 ukrán állampolgárral és 68...

Close