Moszkva sajnálkozik a katonai beavatkozás miatt

 

 

Alekszandr Lukasevics orosz külügyi szóvivő közölte: „Moszkvában sajnálattal vették tudomásul a fegyveres akciót, amelyet országok egész sora hajtott végre Líbiában az ENSZ Biztonsági Tanácsának sietősen elfogadott 1973. számú határozatára hivatkozva”. A szóvivő felszólította a líbiai válságban szemben álló feleket, valamint a katonai művelet résztvevőit, hogy tegyenek meg mindent a polgári lakosság szenvedéseinek elkerülésére és a mielőbbi tűzszünet elérése érdekében.

Amerikai, európai és arab vezetők szombaton Párizsban eldöntötték, hogy azonnali katonai akciót indítanak Líbiában a polgári lakosság védelmében. 

Közben Washingtonban bejelentették, hogy Robert Gates amerikai védelmi miniszter a hadműveletek megkezdése miatt egy nappal későbbre halasztotta oroszországi látogatását, amelyen az európai rakétapajzsról kíván tárgyalni. Gates csak vasárnap indul útnak. Védelmi miniszterként ez lesz Gates negyedik, egyben várhatóan utolsó oroszországi látogatása, hiszen a tervek szerint idén távozik tisztségéből. (MTI)

 

 hírtv.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sajnálkozásának adott hangot az orosz külügyminisztérium szombaton amiatt, hogy a nyugati szövetségesek megkezdték a líbiai válságba történő katonai beavatkozást.