Nem lehet többé pezsgője és konyakja Moldovának

Egy uniós megállapodás értelmében Moldovának öt éven belül át kell neveznie a pezsgő, a konyak, a kagor és a portói néven ismert italait.

Az Európai Unió öt évet adott Moldovának arra, hogy felhagyjon a pezsgő, a konyak, a kagor és a portói név használatával saját márkájú termékein – közölte Vasile Bumacov mezőgazdasági miniszter a lenta.ru honlap szerint.

A névváltoztatást azért kell végrehajtaniuk a moldovai szeszes italokon, mert Chisinau és az EU megállapodást írt alá mezőgazdasági és egyéb élelmiszer-ipari termékek földrajzi elnevezéseinek kölcsönös védelméről.
A következő öt évben folyamatosan cserélik majd le az italok neveit újakra, így ez idő alatt egyszerre lesznek kaphatók az említett italok kétféle néven.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a champagne (pezsgő) elnevezés csak Franciaország azonos nevű tartományában használható. Romániában például már regisztrálták helyette a habzóbor elnevezést, amelyet mellesleg Moldovában is használnak már.

Vasile Bumacov szerint a konyak kaphatja a „divin” (isteni), a kagor a „domneszk” (királyi) vagy a „pasztoral” nevet, a portóit pedig „prométeusz”-nak nevezhetik el.

Forrás: MTI/erdely.ma