Nem tetszik az EU? Bye-bye, magyarok!

Ha Magyarország, a magyar emberek úgy gondolják, hogy az Unió több kárt okoz, mint amennyi hasznot, akkor azt ajánlom, hogy lépjenek ki.


Megtehetik, távozzanak Isten hírével, bye-bye. Majd később kiderül, hogy helyesen cselekedtek-e vagy sem – mondta az egyik legtekintélyesebb európai közgazdász, Daniel Gros.
Az alapblognak adott interjúban a brüsszeli székhelyű agytröszt, a Center for European Studies (Európai Tanulmányok Központja) igazgatója, az IMF, az Európai Parlament és több francia miniszterelnök volt tanácsadója azt mondta, más kérdés, hogy most is teljesen nyilvánvaló, hogy össze nem vethetően több támogatást kapnak az Unióból, mint amennyi áldozatot cserében vállalniuk kell.

„Máshol ilyen komoly kilépési veszélyeket nem látok.” Azt mutatják a kutatások, hogy az európaiak, beleértve politikusaik túlnyomó többségét is, az Unió fennmaradását és az integráció mélyítését akarják. Még akkor is így van ez, ha szinte mindenütt jellegzetességgé vált, hogy ha nagy bajok vannak, akkor azokért az Uniót hibáztatják, a sikerek babérjait pedig mindig a nemzeti kormányok igyekeznek learatni.

Ettől függetlenül kutatásaink, ismereteim alapján ki merem jelenteni: nem fenyeget reálisan az a veszély, hogy olyan hülyék kezébe kerül a tagállamok többségében a hatalom, akik az Unió szétesésében hisznek – mondja Gros.
Forrás: index.hu